Újabb mérföldkőhöz érkezett Józan László pályája – a Barátok közt egykori sztárja most nem szerepel, hanem rendez. És nem is akármit!

Sokan emlékeznek még Józan Lászlóra a Barátok közt című sorozatból, ahol hosszú éveken át alakította Nagy Tóbiást. A népszerű sorozatszínész azonban most új terepre merészkedik, és a kamerák helyett a rendezői székbe ül – ráadásul nem is akárhol – írta meg a Blikk

A hír igaz. A jövő évadban Florian Zeller A fiú című drámáját fogom rendezni a Veszprémi Petőfi Színházban

– közölte saját közösségi oldalán, ahol percek alatt elárasztották gratulációkkal.

Józan László neve a színházi világban is jól cseng. A Vígszínház társulatának éveken át meghatározó tagja volt, a közönség musicalekben, klasszikus darabokban és vígjátékokban is láthatta. Pár éve azonban úgy döntött, szabadúszóként folytatja. Korábban így fogalmazott:

Levegőre és szabadságra vágytam.

Úgy volt vele, jobb most meghozni a döntést, mint évekkel később azon rágódni, hogy miért nem tette meg korábban.

Ez a rendezés már a szabadabb időszakának gyümölcse – és rögtön komoly fába vágja a fejszéjét. Florian Zeller A fiú című darabja igazi lelki hullámvasút, tele feszültséggel és mély érzelmekkel. Nem épp kezdőknek való, de Józan úgy látszik, nem ijed meg az ilyen feladatoktól.

Az utóbbi időben a magánéletében is volt miért aggódnia. Józan László többször is beszélt arról, mennyire aggódik az édesapjáért, aki a háborús Kárpátalján élte mindennapjait. Most viszont fordult a helyzet: az apja már egy ideje Magyarországon tartózkodik, és úgy néz ki, végleg itt is marad. Józan legalább ezen a fronton fellélegezhetett.

A rendezés pedig új fejezet a karrierjében – és ki tudja, talán egy teljesen új közönséget is meghódít vele. Egy biztos: Veszprémben most minden szem rá szegeződik.

(Borítókép: Józan lászló. Fotó: Mohai Balázs/MTI)