Palácsik-Ráthonyi Tímea, Andy Vajna egykori felesége, egészen biztosan élete egyik legboldogabb időszakát éli, ugyanis két új taggal is bővül a családjuk. Első gyermekük pedig már velük is van, akit béranya hozott világra. A modell mindig őszintén beszélt róla, hogy mennyire nagy vágy, hogy egy nap anyuka váljon belőle, azonban a múltban meg kellett küzdenie az endometriózissal és számos vetéléssel, hogy erre a pontra eljusson az életében.
Féltékeny volt a béranyára
A napokban őszinte vallomást tett: eleinte féltékenységet érzett a béranya iránt, aki vele ellentétben képes volt teherbe esni. Később azonban szemléletet váltott, és felismerte, hogy ahhoz, hogy közös családot alapíthasson a férjével, félre kell tennie az egóját. Így születhetett meg kisfiuk, Ben.
A 42 éves egykori modell idővel arra is ráébredt, hogy a béranyaságnak megvannak az előnyei, hiszen a terhesség fizikailag erősen megterheli a női szervezetet – különösen 40 éves kor fölött.
Most, hogy ő maga várandós egy kislánnyal, elmondása szerint több vizsgálatra van szüksége, mint amennyi egy fiatalabb kismamánál szokásos. Az orvosok pedig már korábban közölték vele a szomorú hírt: természetes úton nem hozhatja világra gyermekét.
Nálam császár lesz, időzített. Az orvosok máshogy nem engedik a csípőproblémáim és a lágyéksérvem miatt.
„Más lesz, az biztos. Ha nem sikerült volna se a béranya, se az én petesejtem, a következő lépés a petesejt-donáció lett volna. Amerikában ez egy modellügynökség, olyan gyönyörű lányok jelentkeznek petesejtdonornak, hogy váó. Nagyon drága, de megadja az esélyt, hogy kihordják ezt a kis embriót” – jegyezte meg Timi Pataki Zita Néma tünetekben című műsorában az RTL-en.
(Blikk)
(Borítókép: Palácsik-Ráthonyi Tímea. Fotó: Getty Images)