Patrick Schwarzenegger és Aimee Lou Wood elárulta, hogy inkább költenek vacsorákra és élményekre, mint materiális dolgokra.

A Fehér Lótusz két 31 éves sztárja mindketten rendkívül sikeresek, hiszen már több hollywoodi film- és sorozatszerepet tudhatnak maguk mögött. Míg Patrick Schwarzenegger olyan produkcióban tűnt fel, mint az Éjjeli napfény vagy a V generáció, addig Aimee Lou Wood a Szexoktatás című Netflixen megtekinthető alkotásnak köszönheti a hírnevét. Azonban a népszerűségük ellenére úgy tűnik, hogy mindkettejüknek sikerült két lábbal a földön maradniuk, legalábbis erről tanúskodik az, ahogyan a fizetésükkel bánnak.

A People magazinnak adott interjújukban elárulták ugyanis, hogy bár kaptak már életükben vaskos fizetéscsekkeket, csak ritkán költenek nagy összegeket anyagi tárgyakra. Ráadásul előszeretettel lepik meg szeretteiket, így például Aimee Lou Wood egy alkalommal elvitte kollégáját és annak barátnőjét egy hangulatos vacsorára.

„Aimee egy nagyon szép vacsorára vitt el Abbyt és engem, amikor Londonban voltunk, ezt pedig ő fizette ki. A régi „kimegyek a mosdóba” trükköt alkalmazta, majd kifizette a számlát. Mindig felajánlja, hogy ő állja a számlát, ez pedig olyasmi, amit én is szeretek csinálni” – emlékezett vissza az ominózus estére Patrick Schwarzenegger, amit menyasszonyával és a színésznővel töltöttek el. 

Nem vagyok egy nagy tárgyember, de szeretem az élményeket, és szeretek nagyszerű ételeket enni.

És mivel szeretek emberekkel együtt lenni, ezért mindig szeretem kifizetni a számlát amikor elviszem az embereket vacsorázni vagy élményeket szerezni” – tette hozzá a színész. 

Rossz szokások

Aimee Lou Wood ebben egyetért a színésszel, ugyanis ő is a legtöbb pénzt étkezésekre és ételekre költi. Mialatt A Fehér Lótusz forgatták például Thaiföldön például megszállottja lett a kókuszdióknak, így egy jelentős összeget erre költött. 

„Amikor megnézem, hogy mire költöttem, mindig a barátokkal való étkezéseket látom, és ez nagyszerű, mert

az élmények jelentenek mindent. Erről szól az élet

– fejtette kiálláspontját, hozzátéve, hogy azért van néhány rossz szokása is, ha a vásárlásairól van szó, ugyanis gyakran nem tud ellenállni pár bugyuta, újszerű háztartási cikknek. 

„Rengeteg pénzt költök olyan aranyos dolgokra, amelyek teljesen értelmetlenek. Például nem veszek új laptopot, még akkor sem, ha az elromlott és nem működik, de rengeteg pénzt költök az apró miniatűr játékegereimre, amelyek szerintem aranyosak” – árulta el. Nemrégiben pedig már azt is fontolóra vette, hogy felfrissíti a ruhatárát. 

„Úgy gondolom, többet kellene mennem és kényeztetnem magam. Az ügynököm is mondta ezt nekem a minap. Azt kérdezte: miért hordod ezeket a ruhákat? Bejöttem, és kicsit rongyosan néztem ki, mire ő azt javasolta, hogy el kellene mennem vásárolni. Valószínűleg pedig nagyon jól fog esni„ – mondta.

(Borítókép: Patrick Schwarzenegger és Aimee Lou Wood. Fotó: Getty Images)