Silentó, azaz eredeti nevén Ricky Lamar Hawk, pontosan egy évtizeddel ezelőtt, 2015-ben a Watch Me (Whip/Nae Nae) című sokak számára idegesítő, de mégis fülbemászó dal megalkotása után szerzett magának világhírnevet. Most azonban 30 év börtönbüntetésre ítélték az unokatestvére meggyilkolásáért.

A dal elsősorban az interneten, a fiatalok körében tarolt, ráadásul számos táncmozdulat is kapcsolódott hozzá, mint például a Whip, Nae Nae Nae, Stanky Leg és Superman. 2015 nyarán szinte kikerülhetetlen volt az alkotás, a fiatal rapper ekkor pedig mindössze 17 évesen került a reflektorfénybe.

A szerzemény több mint egymilliárdszor hallgatták meg a YouTube-on és 400 milliószor a Spotify-on.

Silentó később nem tudta megismételni a dal sikerét, és nagyon úgy tűnik, hogy erre már többet esélye sem lesz, mivel a következő három évtizedet a rácsok mögött kell töltenie. 

A 27 éves atlantai rapper szerdán bűnösnek vallotta magát önkéntes emberölésben és más vádpontokban 34 éves unokatestvére lelövésében. Hawk emellett bűnösnek vallotta magát súlyos testi sértés, bűncselekmény elkövetése közbeni fegyvertartás és más halálának eltitkolása miatt is. A gyilkossági vádat a vádalku részeként ejtették.

Mi történt?

2021. január 21-én, a kora reggeli órákban a DeKalb megyei rendőrség megtalálta Hawk unokatestvérét, Frederick Rooks-ot, akit többször meglőttek a testén, mellette pedig 10 töltényhüvelyt találtak. A férfit a helyszínen halottnak nyilvánították.

Egy közeli ház biztonsági kamerája rögzítette a gyilkosságot. A felvételeken látható, ahogy egy fehér BMW terepjáróval percekkel a lövések után elhajtanak a környékről. A rendőröknek sikerült megerősíteniük, hogy a jármű tulajdonosa a fiatal rapper, Silentó volt, akit 2021. február 1-jén őrizetbe vettek, és a nyomozókkal folytatott kihallgatás során elismerte, hogy lelőtte az unokatestvérét. Ezt megerősítette az is, hogy a ballisztikai vizsgálat során a töltényhüvelyek egyeztek azzal a fegyverrel, amely nála volt, amikor letartóztatták – írja a CBS

Mentális problémákkal küzd

A rapper 30 éves büntetése magában foglalja a 2021-es első letartóztatását követően már letöltött időt is. Az ítélethirdetést követően a publicistája egy közleményt adott ki, amelyben azt írják, hogy Silentó több mentális betegséggel is küzd, ezeknek a kezelését pedig a börtönben fogják folytatni. 

„Az elmúlt évek során Ricky rengeteget szenvedett több mentális betegségtől. Folytatni fogjuk a kezelését, de addig is kérjük a nyilvánosságot, hogy azonnali imával és pozitív energiával emelje fel őt és családját” – idézi a közleményt a LADBible.

(Borítókép: Silentó 2019-ben. Fotó: Getty Images)