A múlt hétvégén, Donald Trump 79. születésnapján Washington utcáin katonai felvonulást tartottak. Az eseményen Trump felesége, Melania is feltűnt – és ezzel azonnal beindult az interneten a találgatások.
A First Lady ritkán jelenik meg nyilvánosan, főleg politikai eseményeken. Éppen ezért, amikor mégis ott van, minden mozdulatát árgus szemek figyelik.
Most sem volt ez másként – a parádéról készült videókat darabokra szedték a kommentelők, és újra előkerült az évek óta keringő teória: Melaniát néha egy testdublőr helyettesíti.
A közösségi oldalakon többen is megjegyezték, hogy az eseményen feltűnt nő nem úgy mozgott, nem úgy mosolygott, nem úgy viselkedett, mint ahogy azt Melaniától megszokták. Voltak pillanatok, amikor kedvesnek, figyelmesnek tűnt, máskor viszont úgy nézett ki, mintha „félálomban lenne” – állítják egyes kommentelők.
Egy internetező így fogalmazott:
Ne mondja nekem senki, hogy ez tényleg Melania Trump…
idősebbnek látszik, kedvesebbnek tűnik, és mintha teltebb is lenne. Szerintem ez csak egy hasonmás.”
Egy másik kommentelő, aki maga is bevallottan Trump-párti, ennél is tovább ment:
„Imádom Trumpot, mindig rá szavaztam – de ez ott mellette nem Melania. Ez egy hasonmás, ráadásul nem is túl jó.”
A kommentelők pedig nem hagyták annyiban – mindent átnéztek, kielemeztek: a nő járását, arckifejezését, testalkatát, még a kalap állását is összehasonlították régi fotókkal. És sokak szerint ebből egyértelmű: valaki más volt Trump mellett a parádén, nem az igazi Melania.
Ez az egész összeesküvés-elmélet nem most kezdődött – már 2017-ben elindult, amikor egy Guardian-újságíró bedobta az X-re (akkor még Twitternek hívták):
Szerintem Melaniát mostanában egy hasonmás helyettesíti. A tippem: már rég otthagyta Trumpot.
Azóta időről időre újra előkerül a pletyka – leginkább akkor, amikor Melania hirtelen megjelenik egy rendezvényen, mindig napszemüvegben, kalappal, és szinte semmit nem mutat az arcából.
A teória hívei azt mondják: az igazi Melania már rég nem akar férje mellett mutatkozni. Vagy elvált, vagy elutazott, vagy csak elege lett az egészből – de valaki más „játssza el” a szerepét, amikor muszáj megjelenni a nyilvánosság előtt.
Trump egyébként már évekkel ezelőtt kiakadt a találgatásokon. 2018-ban így kommentálta a dolgot:
A fake news meghekkelte a képeket, aztán elkezdtek hülyeségeket terjeszteni,
hogy nem is Melania van mellettem Alabamában meg máshol. Egyre őrültebbek!”
Melania most sem szólalt meg – de hát ez nála nem meglepő. Mindig is kerülte a nyilvános balhékat, és ha lehetett, inkább a háttérben maradt.
De a kérdés újra ott lebeg: vajon tényleg Melania volt ott Trump mellett? Vagy tényleg egy beugró állt a helyén? Az internet rajong az ilyen rejtélyekért – és úgy néz ki, ez a sztori még sokáig velünk marad.
(Borítókép: Donald Trump amerikai elnök és Melania Trump first lady. Fotó: Getty Images)