Elon Musk a közösségi médiában reagált Donald Trump azon vádjaira, miszerint egykori jó barátja súlyos drogfüggőséggel küzd. A milliárdos üzletember követőivel megosztotta legfrissebb teszteredményeit is.

Úgy tűnik, hogy mát tényleg véget ért Donald Trump és Elon Musk barátsága, pedig a világ leggazdagabb embere volt az amerikai elnök egyik legnagyobb támogatója a tavalyi választások alatt. Ráadásul Donald Trump nemrég azzal is megvádolta egykori barátját, hogy súlyos drogfüggőségben szenved. Hivatalos információk szerint a köztük kialakult konfliktus egyik kiindulópontja az volt, hogy elfajult droghasználata miatt a politikus úgy döntött, minden Muskhoz vezető szálat elvág. 

Elon Muskról ráadásul a napokban olyan hírek is kikerültek, melyek szerint annyira gyakran szed ketamint, hogy hólyagproblémái lettek tőle, valamint amíg Donald Trump tanácsadójaként munkálkodott, folyamatosan tablettákkal utazott. Korábban egyébként elmondta a The Don Lemon Show-ban adott interjújában, hogy orvosi utasításra szedett ketamint depressziója kezelésére. Saját bevallása szerint egyébként nagyon kis mennyiséget szedett, azt is körülbelül kéthetente egyszer. 

Ha túl sok ketamint használsz, akkor nem igazán tudsz dolgozni, és nekem rengeteg munkám van

– mondta Lemonnak 2024-ben. Azonban a ketamin kezelést ekkor nagyon dicsérte, ugyanis neki segített kizökkenni a depressziós tudatállapotból. 

Megosztotta a drogtesztje eredményeit

Az üzletember a vádakat azonban nem hagyta szó nélkül, és egy, az X-en megosztott bejegyzésben reagált rájuk. Ebben megosztotta drogteszt eredményeit, amelyek állítólagos rendszeres drogfogyasztása ellenére negatívak. A United States Drug Testing laboratóriumi jelentése mellé pedig egész egyszerűen csak a következőt írta: „lol”.

Kitértek a válaszadás elől

Amikor korábban megkérték a Fehér Ház szóvivőjét, Harrson Fields-et, hogy kommentálja az állításokat és azt, hogy Musk végzett-e drogteszteket, sokak szerint kitért a rendes válaszadás elől.

„Amerikában kevés vezérigazgató hagyná el a lakosztálya kényelmét, hogy a szövetségi kormányban szolgáljon. Elon Musk mégis ezt tette, csatlakozva a Trump-kormányzatnak a pazarlás, csalás és visszaélés visszaszorítására irányuló erőfeszítéseihez. A DOGE és annak alapvető küldetése mostanra beágyazódott a szövetségi kormányzat szövetébe, és továbbra is a hatékonyság növelését és az adófizetők dollárjainak megtakarítását szolgálja” – válaszolta.

(LADBible)

(Borítókép: Donald Trump és Elon Musk. Fotó: Getty Images)