Brad Pitt nem finomkodott, amikor arról kérdezték, hogy újra együtt dolgozna-e Tom Cruise-zal. Bár az 1994-es Interjú a vámpírral óta sok rajongó várja a nagy visszatérést, úgy tűnik, Pitt nem igazán lelkes – sőt, inkább teljesen elzárkózik az ötlettől.
Brad Pitt épp az új F1-filmjét promózta, amikor az E! News riportere rákérdezett: benne lenne-e még egy közös filmben Tom Cruise-zal. A válaszából hamar kiderült, hogy nem sok esélyt lát rá.
Nos, én nem fogom így a repülőgépes szarságokon lógatni a s**em!
– szúrt oda mosolyogva, utalva Cruise ikonikus, életveszélyes kaszkadőrjeleneteire. „Amikor megint csinál valamit, az a földön lesz” – tette hozzá nevetve, de a mondanivaló egyértelmű volt: ebből ő kimarad.
Bár a két színész karrierjük elején közös úton indult – az Interjú a vámpírral kultfilmmé vált, ahol Cruise a vérszomjas Lestatot, Pitt pedig a melankolikus vámpírt, Louist alakította – azóta alig keresztezték egymás útját. A háttérben régóta pletykálnak a feszültségről, de most Pitt gyakorlatilag nyíltan jelezte: nem kér Cruise veszélyes megszállottságából.
A színész ugyanakkor nosztalgiával emlegette a közös gokartozásokat a ’90-es évekből, és még azt is elismerte, hogy annak idején Cruise volt a gyorsabb. De a baráti versengés nem egyenlő a közös munkával – főleg, ha az egyik fél szó szerint repül, a másik meg inkább maradna négy keréken.
A Pitt főszereplésével készülő F1-film június 25-én kerül a mozikba, és már most nagy figyelem övezi.
Tom Cruise eközben pihenőt tarthat, miután a Mission: Impossible – Végső leszámolás záró fejezete után rendezője, Christopher McQuarrie elhintette: egy újabb Top Gun film már tervben van.
Hogy Brad Pitt és Tom Cruise valaha újra együtt forgatnak-e, az még kérdéses. De egyvalamit már most lehet tudni: ha igen, Pitt biztosan nem fogja magát repülőgépről lógatni.
(Borítókép: Brad Pitt. Fotó: Getty Images)