Miközben a rendőrség idén nem engedélyezte a Budapest Pride felvonulást, egyre több ismert ember nyíltan vállalja, hogy az LMBTQ+ közösséghez tartozik. Cikkünkben olyan magyar és külföldi hírességeket válogattunk össze, akik már coming outoltak.
Fotó: SOPA Images / Getty Images Hungary
Kulka János színész 2014-ben bújt elő. A Szomszédok sorozat Mágenheim Ádámjaként Kulka országos ismertségre tett szert, így coming outja fontos üzenetet hordozott. 2016-ban a népszerű színész sztrókot kapott, sokáig dolgozni sem tudott. 2022-ben A játszma című filmben tért vissza, ahol karaktere is agyvérzésből lábadozott.
Fotó: Bognár Patrícia / Index
Lady Szomjas, azaz Szomjas Jennifer influenszer mindig felszólal LMBTQ témákban. Szerepelt az X-faktor és az Álarcos énekes háttérműsoraiban is, mint műsorvezető. Párjával, Erikával boldog párkapcsolatban élnek, programjaikról rendszeresen posztol a közösségi médiában.
Fotó: Peter Papajcsik / Index
Kocsis Tibor énekes 2011-ben lett országosan ismert, amikor megnyerte az X-faktort. 2021-ben vállalta nyíltan, hogy meleg, elmondta, hosszú ideig nem érezte biztonságosnak, hogy valljon erről. Egy idő után azonban úgy érezte, emberként és művészként is szeretne teljesen őszinte lenni. Párjával, Ferenci Lászlóval régóta boldog párkapcsolatban él.
Fotó: Kaszás Tamás / Index
Jordán Adél színésznő a 2023 júniusában megjelent az Elle Hungary Pride különszámában mutatta meg párját, Székely Krisztát, akivel még 2019-ben jöttek össze. Jordán Adél korábban úgy nyilatkozott, idegen emberektől sok bántást kapott azért, mert egy nővel él együtt, de édesanyja és fia mindenben támogatja őt.
Fotó: Velvet
Steiner Kristóf az egyik legismertebb közszereplő, aki nyíltan vállalja másságát. Rendszeres résztvevője volt a Budapest Pride-nak, és aktívan használja a platformját az elfogadás népszerűsítésére. Kristóf a VIVA TV műsorvezetőjeként vált ismertté, évek óta elkötelezett a vegán életmód mellett is. Férjével, Nimrod Dagannal 2010-ben ismerkedtek meg, 2015 óta pedig házasságban élnek.
Fotó: Szollár Zsófi / Index
Csak felnőtteknek
A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!
Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.
A galéria indításához kattintson a képre.
Betiltanák a Pride-ot: ezek a magyar sztárok már coming outoltak