Hailey Bieber többször is a jegygyűrűje nélkül mutatkozott nyilvánosan, egy testbeszéd elemző szerint pedig egyáltalán nem is szerette volna titkolni, hogy az ékszer nincs rajta a gyűrűsujján.

A pár házasságával kapcsolatos félelmek az elmúlt hetekben felerősödtek, miután a 31 éves énekes aggasztó megjegyzéseket tett, bizarr szelfiket osztott meg és privát üzeneteket tett közzé a közösségi médiában. Justin Bieber furcsa megnyilvánulásai után Hailey Biebert New Yorkban többször is úgy fotózták le, hogy nem viselte 500 ezer dolláros jegygyűrűjét. 

Az elmúlt hetek törtnéseit megfigyelve, a The Sun magazinnak Darren Stanton testbeszéd- és viselkedés szakértő felfedte, mi történhet a színfalak mögött. 

Hailey nagyon erőltetett erőfeszítéseket tesz, hogy megmutassa a paparazzóknak, hogy már nem viseli a gyűrűt

– kezdte a szakértő, aki megvizsgálta a modellről készült korábbi képeket is, és észrevette, hogy általában soha nem teszi nagyon láthatóvá a kezét, azonban az elmúlt időszakban mindig látható helyen van; vagy a haját igazgatja vele vagy pedig a kabátjait, ez pedig szokatlan viselkedés tőle.

„Például amikor a fekete kabátot viseli, és a keze pont a mellkasára kerül. Ez egy nagyon szokatlan gesztus, és úgy tűnik, hogy ezzel próbálja hangsúlyozni, hogy nincs rajta a gyűrű” – fejtette ki.

Düh és frusztráció

„Hailey-nél a düh és a frusztráció elemeit látjuk, mert a szemöldök össze van húzva, a szemek pedig összeszűkültek. Azt látom, hogy dühös és frusztrált potenciálisan Justin viselkedése miatt, mivel tudom, hogy állítólag azt mondta, hogy nem elégedett a megnyilvánulásaival” – tette hozzá. 

Bátor arc

Miközben a felesége gyűrű nélkül jár, Justin Bieber kétségbeesetten próbálja leplezni a fájdalmát a szakértő szerint. 

Justinban a szomorúság elemeit látom. Szerintem ő érzelmileg jobban el van keseredve, mint Hailey. Próbál bátor arcot vágni 

– mondta.

(Borítókép: Hailey és Justin Bieber. Fotó: Getty Images)