Napi három órát kell utaznia ahhoz, hogy munkahelyére érjen, azonban ez sem tántorítja vissza Polyák Lillát, aki Kanadában egy ruhaboltban dolgozik. Azonban saját bevallása szerint nagyon büszke új munkájára, és úgy gondolja, az újrakezdés a földön tartja két lábbal.
„Assistant manager vagyok majdnem egy éve a Wellensteyn Kanadában, az első boltban, amit itt nyitott a cég” – árulta el Vujity Tvrtko műsorában a színésznő. Bár a színésznő elsősorban a tartózkodási engedély miatt vállalt munkát, hamar megszerette a bolti eladói szerepet, ráadásul néhány hónap után elő is léptették. Jól érzi magát a munkahelyén, és a német vásárlóknak köszönhetően a nyelvtudását is kamatoztathatja. Lilla azt is elmondta, miért fontos számára, hogy ne csak a színpadon dolgozzon.
A zöldkártya a cél
„Szükségem volt egy főállásra. Bár nagyon jól alakulnak a színpadi dolgaim, van egy ABBA-show-nk, amellyel rendszeresen fellépek hétvégente. Nem csak anyagilag kellett ez a munka, a papírokhoz volt szükség egy főállásra, amit így tudtam megoldani. Itt ugyanis olyan rendszer van, amelyben pontokat kell gyűjteni ahhoz, hogy megkaphassuk a kanadai zöldkártyát” – mondta.
„Sok tervünkben akadályoz bennünket, hogy ez még nincs meg, és az a cél, hogy minél előbb meglegyen. Többek között azért is, mert a kisebbik fiam, Bulcsú szeptembertől a University of Torontóra jár majd egyetemre, így nemzetközi tandíjat fizetünk, utána már zöld kártyásat. Ez nagyon nem mindegy” – tette hozzá.
Nem szégyelli az új munkáját
Azt is elárulta, hogy korábbi színpadi tapasztalatai is jól jöttek, hiszen könnyen beleéli magát az eladónő szerepébe.
„Én ezt nem szégyellem az biztos, mert akik Kanadából néznek, tudják, mennyire nehéz behúzni egy menedzseri pozíciót főállásként, ez nagyon menő. Az, hogy színpadon tudok lenni folyamatosan, extrán menő. A papírokhoz pedig az énekesnői pozíció nem megfelelő, mert az énekesnő mindig csak számlát ad, mindig vállalkozó lesz.
Ez egy kötelező kör, amit nekem le kell tudni, egy olyan életszakasz, amit ki kell pipálni, hogy legalább meglegyen egy év. De közben rájöttem, hogy nagyon sok mindenre megtanít, és sokkal jobban élvezem annál, mint amire számítottam.
De nagyon küzdelmes, s nemcsak amiatt, hogy negyven órát dolgozom a héten, hanem mert napi három órát autózom, lejövök a Niagarához és haza, hiszen itt mások a távolságok” – fogalmazott.
(Blikk)
(Borítókép: Polyák Lilla. Fotó: MTI/Ujvári Sándor)