A műsorvezető szerint egészen más volt, amikor fiatal apukaként kellett helytállnia, mint most 50 fölött.

Interjút adott Sváby András az nlc.hu-nak. A beszélgetés több témát is érintett, többek közt azt is, milyen, ha valaki 50 fölött válik ismét szülővé. 

Holczhaffer Csaba többek között azt is megkérdezte Sváby Andrástól, hogy lazított-e rajta a harmadik gyermeke, mivel fiatalos energiájú apukának látszik, a műsorvezető azt válaszolta, hogy rengeteget, és egyben tett egy ajánlást is a férfitársainak. 

Minden férfitársamnak ajánlom, hogy 50 körül merjen bevállalni még egy gyereket.

Huszonévesen is csodálatos volt apának lenni, de ez a mostani, érettebb időszakom teljesen más energiákat hoz felszínre belőlem. Ennyi idősen nagyon izgalmas kisgyermekes édesapának lenni” – mondta Sváby, akinek 9 éves fia a második házasságából született és óriási dumagépként írta le. Arra a kérdésre, van-e ideje a kisfiával foglalkozni a következőt felelte a televíziós szakember:

„Az embernek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen. A párom, Andrea orvosként rengeteget dolgozik, ügyeletet is vállal, így sokat vagyok Milánnal. Kifejezetten élvezem, hogy én viszem iskolába és különórákra. Nem teherként élem meg a közös programokat, van türelmem vele foglalkozni” – nyilatkozta a tévés. 

(Borítókép: Sváby András. Fotó: Bődey János/Index)