Hiába a 20 millió dolláros költségvetés és a szupersztárokkal teletűzdelt vendéglista – Jeff Bezos és Lauren Sanchez álomesküvője Velencében egyre inkább hasonlít egy katasztrófafilmre: állványzatos templom, botrány a parlamentben, lezárt csatornák és dühös helyiek mindenütt.

Nem épp úgy alakul Jeff Bezos és Lauren Sanchez háromnapos olaszországi lakodalma, ahogyan azt a világ leggazdagabb embere megálmodta. A MailOnline beszámolója szerint ugyanis a multimilliárdos esküvőjének egyik fő helyszíne, a 15. századi Madonna dell’Orto templom jelenleg állványokkal van körbebástyázva – ezt viszont úgy tűnik, senki sem jelezte előre a szervezőknek. Legalábbis a helyiek biztosak benne, hogy Bezos „Google-képek alapján” választotta ki a helyszínt…

Az ikonikus harangtorony látványát most beárnyékolják a felújítási munkák, és amikor a luxusvendégek – köztük Ivanka Trump – megérkeznek, ez lesz az első, amit meglátnak. A templom melletti terület, ahol a fogadás zajlik, szintén zárva van a nyilvánosság elől, ahogy a csatornák egy része is: 200 méternyi szakaszt piros-fehér szalaggal zártak le a hajók elől.

Miközben Velence városa gyakorlatilag leáll, és a helyiek három napra kiszorulnak saját otthonukból, a helyszínen egymást érik a rendőrök, privát biztonságiak és a hívatlan paparazzók. Az Aman Hotel, ahol a pár és 48 kiválasztott vendég lakik, külön mólót építtetett a diszkrét érkezéshez. A szálloda összes nagyobb szobáját lefoglalták, és már szerda estétől habpartikkal, pizsamás bulikkal hangolnak a nagy napra.

A káosz viszont nem csak a városlakók kedélyeit borzolja: az olasz parlamentben is komoly vitát váltott ki az, hogy pontosan mennyi közpénzbe kerül a lakodalom biztosítása.

Velencét megvették három napra

– háborodott fel Angelo Bonelli képviselő, aki azt követeli, hogy a kormány hozza nyilvánosságra, mennyit fizet az állam az esküvő miatti lezárásokért. A luxusparti árát végül azok fizetik meg, akiknek hónapról hónapra a megélhetés is gondot okoz.

A helyi aktivisták sem tétlenkednek: a Kihalás Lázadása nevű zöldmozgalom színes, de látványos akciót tervez – felfújható krokodilokkal, búvármaszkos tüntetőkkel és csatornatorlaszokkal akarják megzavarni a fényűző eseményt, amit szerintük a „szupergazdagok játszóterének” szántak.

(Borítókép: Jeff Bezos és kedvese. Fotó: Getty Images)