Brad Pitt nem hagyja annyiban az exfeleségével való csatározást a korábban közösen birtokolt francia borászat, a Château Miraval eladásával kapcsolatban. A sztárszínész újabb dokumentumot nyújtott be és egy tanút is idézett.

Angelina Jolie és Brad Pitt 2016-ban jelentették be, hogy válnak, azonban a bíróság csak 2024 decemberében tett pontot a per végére. Ezzel ugyan a válás hivatalosan lezárult, de a két fél közötti jogi eljárásoknak és vitáknak ezzel még nem lett vége. 

A vitatott ügy 2021-re vezethető vissza, ekkor adta el Jolie – Pittel kötött megállapodás ellenére – a Château Mirava birtokbeli tulajdonrészét a Stoli borászcéghez tartozó Tenute del Mondónak. 2022-ben a színész pert is indított ez ügyben, amire válaszul ellenkeresetet érkezett a színésznő részéről, amelyben azt állította, Pitt „bosszúhadjáratot” folytat ellene 2016 óta.

Brad Pitt most újabb bírósági dokumentumokat nyújtott be volt felesége ellen. A benyújtott dokumentumokban

Brad Pitt azt követeli, hogy Alexey Oliynik, a Stoli Group munkatársa tegyen tanúvallomást és adja át a Château Miraval eladásával kapcsolatos privát üzeneteit.

A színész szerint Oliynik bizonyíthatja, hogy Jolie szándékosan megszegte a megállapodást, miszerint a birtokrészt csak a másik fél beleegyezésével lehet eladni. Oliynik azonban megtagadta a tanúvallomást és az üzenetek átadását, arra hivatkozva, hogy svájci lakosként nem kötelezhető erre.

Egy Angelina Jolie-hoz közeli forrás a People-nek elmondta, hogy az Oscar-díjas színésznő szeretné, ha egykori férje végre: „tovább tudna lépni”, mert „amíg nem vonja vissza a keresetét, a család nem találhat nyugalomra és nem kezdődhet el a gyógyulás, amit annyira megérdemelnének”.

(Borítókép: Brad Pitt és Angelina Jolie. Fotó: Karwai Tang/Getty)