Az elmúlt években egyre megszokottabbá vált, hogy Budapest utcáit világhírű színészek járják, véletlenszerűen felbukkanva helyeken. Timothée Chalamet például már több alkalommal is forgatott Magyarországon: így van ez most, és csak úgy, mint legutoljára, ezúttal is meglátogatta felkapott barátnője, Kylie Jenner is, akivel titokban ittak meg egy teát a belvárosban.
Az álompár teljes inkognitóban ült be egy gyors kombuchára a The Garden Budapest Café and Restaurantba, ahol először még az ott dolgozó személyzet sem realizálta, hogy kikről van szó.
Csak akkor vált világossá a számukra is, amikor megszabadultak az álcájuktól.
„Mindössze a menedzserük tartott velük, aki tőlük távolabb foglalt helyet. Chalamet és Jenner nem is ült le hagyományosan étkezni, hanem a bárpultnál maradt, és csak kombuchát, erjesztett teát fogyasztott. Körülbelül negyven percet töltöttek az étteremben, kifejezetten kedvesek és udvariasak voltak: tisztelettel bántak a személyzettel, és sokat érdeklődtek a kínálatról. Jelenlétüket a környezetük is diszkréten kezelte, senki nem zavarta őket a romantikus délutánjuk során” – árulta el a Blikknek az étterem egyik munkatársa.
Pontosan miért tartózkodnak Budapesten?
A színész minden bizonnyal a Dűne harmadik részének a forgatása miatt van megint hazánk fővárosában, ami a jelenlegi tervek szerint 2026 decemberében fog debütálni. Az előző két részt is Magyarországon forgatták, így egyáltalán nem váratlan a stáb újbóli felbukkanása: a múlthéten például a produkció másik főszereplője, Zendaya is megérkezett Budapestre.
Kylie Jenner ezzel szemben pár napja még Görögországban vakációzott, azonban a jelek szerint magángépével ide utazott, hogy meglátogassa szerelmét. Ez szintén nem váratlan, hiszen 2023 tavaszán a magánrepülője adatai szerint szintén itt landolt, amikor Timothée Chalamet a városban forgatott. A színészt egyébként akkor lencsevégre kapták a Puskás Ferenc Stadionban, ahol élőben nézte meg a Sevilla-Róma focimeccset, 2022-ben pedig a Sziget Fesztiválra is kilátogatott.
(Borítókép: Kylie Jenner és Timothée Chalamet. Fotó: Getty Images)