Tragikus hír rázta meg Hollywoodot kedden: a népszerű színész, Malcolm-Jamal Warren tragikus hirtelenséggel elhunyt. Épp egy családi vakáción volt egy Costa Rica-i nyaralóparadicsomban, amikor vízbe fulladt miután az áramlat sodorta. Több strandoló is a a segítségére sietett, azonban az életét sajnálatos módon nem már nem lehetett megmenteni.
Kollégák voltak
Adam Sandler új filmje, a Happy, a flúgos golfos 2. New York-i premierjén beszélt egykori színésztársa haláláról. A The Cosby Show-ban játszotta Smitty szerepét, míg Malcolm-Jamal Warren Theodore karakterét alakította. A szomorú hír kifejezetten lesújtotta, ugyanis tinédzserként szinte együtt kezdték el a pályájukat, így rengeteg közös emlékük van még a 80-as évekből.
„Nem tudom elhinni. Malcolm annyira kedves volt velem, amikor a sorozatban szerepeltem, és olyan jó dolgokat éltünk át együtt.
Talán 18 éves lehettem, Malcolm pedig 17, 16, nem is tudom. Együtt sétáltunk, mindannyian, és kajáért mentünk, beszélgettünk, kosárlabdáztunk, hétvégén együtt lógtunk, és együtt mentünk bulikba.
Annyira jó volt hozzám, mint ember, és az anyukája csodálatos volt. A szeretetemet küldöm a családnak. Malcolm egy igazi nagyszerű ember volt, vicces és okos gyerek, sokat jelentett Amerikának” – fogalmazott Adam Sandler, hozzátéve, hogy rendkívül sajnálja a színész feleségét és gyermekét.
Sikeres sorozatsztár volt
Malcolm-Jamal Warren pályafutását a The Cosby Show indította el, azonban később számos népszerű, és hasonlóan sikeres sorozatban is feltűnt. A közelmúltban pedig szerepelt a Major Crimes című sorozatban, de feltűnt a Brilliáns elmékben és A Rezidens egyik állandó szereplője volt. 2024 tavaszán indította el saját podcast műsorát, ami a Not All Hood címet viselte és a fekete közösséggel foglalkozott elsősorban.
(People)
(Borítókép: Adam Sandler. Fotó: Getty Images)