A 44 éves színésznőt és új párját Los Angelesben fotózták le, ahogy éppen szenvedélyes csókot váltanak egymással.

Újabb hollywoodi sztárrománc van láthatáron: már több hete arról pletykálnak, hogy Jessica Alba szívét a színész Danny Ramirez lopta el. A múlthéten egyszer már lencsevégre kapták őket egy romantikus vacsorán, ahol hatalmas mosollyal az arcukon élvezték a randevút. Alig két nappal később pedig a szemfüles paparazzik egy parkoló autó mellett szúrták ki őket, ahogy egymást ölelve csókolóznak. 

A színészek alkalomhoz illő, laza ruhát viseltek: mindketten tornacipőt, szürke melegítőnadrágot és baseball sapkát. A 32 éves Danny Ramirez fekete pólót és szemüveget viselt, míg 44 éves Jessica Alba fekete kabátot vett fel egy rövid topra, és fekete kézitáskát vitt magával.

A People magazinnak egy bennfentes elárulta, hogy a románc még nagyon kezdeti, azonban a páros nagyon jól érzi magát egymással a nagy korkülönbség ellenére is. A hónap elején még Mexikóba is együtt utaztak kikapcsolódni. 

Pár hónapja vált el

A románc nem sokkal azután kezdődött, hogy Jessica Alba idén februárban elvált korábbi férjétől, Cash Warren-től, összeférhetetlenségre hivatkozva. A színésznő a bíróságon  közös felügyeleti jogot kért három gyermekükre – a 17 éves Honorra, a 13 éves Havenre és a 7 éves Hayesre – valamint azt is kezdeményezte, hogy visszaállítsák születési nevét, vagyis Jessica Marie Albát.

A színésznő 2004-ben találkozott először a filmproducerrel, és 2008. május 19-én házasodtak össze. A válási papírokban a világsztár a 2024. december 27-ét jelölte meg válásuk dátumaként. Januárban törte meg először a csendet a szakításáról, amikor egy nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy bár eljött az ideje, hogy „új fejezetet nyissanak az egyéni fejlődés és evolúció terén”, gyermekeik továbbra is a pár „legfőbb prioritása” maradnak.

(Borítókép: Jessica Alba. Fotó: Getty Images)