Zámbó Jimmy fia, Krisztián már mindent látott az életből – kivéve azt, amire a legjobban vágyik: a saját gyerekét.

45 éves, még mindig nem alapított családot, pedig már egy ideje csak ez lebeg a szeme előtt – árulta el a Borsnak Zámbó Krisztián.

Az énekes elmondta: nem érdekli a pénz, sem a hírnév, most már csak egy dolog számít neki: apává válni.

Lehetek csóró is, nem érdekel. A nyugalom, az egészség és a család az, ami számít.

A fellépéseket sem a pénzért csinálom, nekem ez egy küldetés” – mondta ki kendőzetlenül.

Párja, Takács Zsuzska már több mint tíz éve mellette van, még akkor is, ha voltak viharos időszakaik. De most, úgy tűnik, minden a helyére került. Közös lakásuk van, kisautóik is működnek, a kapcsolatuk pedig erősebb, mint valaha.

„Mindketten megküzdöttünk azért, hogy jól működjön. Most harmóniában élünk, és készen állunk a következő lépésre” – tette hozzá Krisztián.

A zenész korábban már elmondta, milyen hullámvasút volt az élete: apja halála, a fényűző élet, majd a teljes lecsúszás – de úgy érzi, most talált igazán magára. És már csak egy álma van: apa szeretne lenni, végre.

(Borítókép: Zámbó Krisztián. Fotó: Szollár Zsófi/Index)