Egy válás utáni magányos napból akár politikai szenzáció is lehetett volna – legalábbis Emma Thompson szerint, aki most kitálalt egy meglepő telefonhívásról.

Emma Thompson, az Oscar-díjas brit színésznő a locarnói filmfesztiválon árulta el, hogy Donald Trump évekkel ezelőtt randira hívta – méghozzá azon a napon, amikor hivatalosan is elvált férjétől, Kenneth Branaghtól. 

A Variety által is idézett történet szerint az akkor még üzletemberként ismert Trump váratlanul felhívta őt a lakókocsijában.

Csörgött a telefon, és Donald Trump volt a vonalban. Azt hittem, ez egy vicc.

Azt mondta: »Szeretném, ha megszállnál valamelyik gyönyörű helyemen, és talán elmehetnénk vacsorázni«’” – mesélte Thompson, aki teljesen ledöbbent a meghíváson.

A színésznő azt is hozzátette:

Szerintem vannak emberei, akik folyamatosan keresik neki a megfelelő partikat, az ilyen kedves elváltakat.

Szóval igen, elmehettem volna randizni Donald Trumppal. Megváltoztathattam volna az amerikai történelem menetét!”

Emma Thompson házassága 1995-ben ért véget, miután kiderült, hogy Branagh viszonyt folytatott Helena Bonham Carterrel. A kapcsolat a Mary Shelley Frankenstein című film forgatásán kezdődött, és öt évig tartott. A színésznő szerint a váratlan Trump-hívás már csak hab volt a válás napjának bizarr történései között.

(Borítókép: Emma Thompson. Fotó: Getty Images)