Rubint Rella a válás után érzelmi hullámvasúton ment keresztül, aki nagyon durván fogyott. Alig lehet ráismerni, de most próbál új életet kezdeni.

Rubint Rella május végén, házasságuk harmadik évfordulóján jelentette be, hogy véget ért kapcsolata Novothny Somával.

Az elmúlt hónapok érzelmi megpróbáltatásai nemcsak a lelkére, hanem a testére is hatással voltak: a fitneszedző 61–62 kilóra fogyott, ami jóval kevesebb, mint a megszokott 66–67 kilós súlya.

Nekem is durva, amihez a történtek nyilván hozzátesznek. Nem mondom, hogy nem viselt meg ez az időszak

– vallotta be legfrissebb vlogjában. Hozzátette: bár kap megjegyzéseket, hogy túl vékony vagy beesett az arca, ő mindent megtesz, hogy testileg-lelkileg helyreálljon.

A követői szerint Rella mostanában láthatóan kivirágzott. Új testsúlya még előnyökkel is jár: például könnyebben húzza fel magát karból, ami korábban nem ment. Az elmúlt években sokat áldozott férje sportkarrierjéért – még akkor is, amikor Novothny Lengyelországba szerződött –, most viszont visszavette az irányítást.

Leginkább az tesz boldoggá, hogy a saját életemet élem és nem másét

– fogalmazott. Rella egyre több időt tölt barátaival, tanítványaival, és rengeteg új élmény segíti abban, hogy kimásszon a gödörből. „Jól érzem magam a bőrömben, és egyre inkább azt érzem, hogy kezd minden egyenesbe jönni. Ez feltölt és boldoggá tesz!” – tette hozzá.

(Borítókép: Rubint Rella. Fotó: Papajcsik Péter/Index)