Az idei évadban bemutatott első versenyző kimondottan azzal a céllal érkezett a tehetségkutatóba, hogy Marics Petit meghódítsa, mivel régóta nagy rajongója. Ennek az érdekében pedig poszterrel és levéllel érkezett, valamint a ValMar Úristen című dalát adta elő. A produkció azonban hagyott némi kívánni valót maga után, így Tóth Gabi unszolására végül a fiatal énekes is a színpadra állt a lány mellé, hogy segítsen neki.
Első kieső
„Hát ez sajnos szerintem nem sikerült” – mondta a lány miután véget ért a dal, és Marics Peti visszaült a zsűriszékbe, aki szerint ez kettőjüknek sem sikerült együtt. Ördög Nóra pedig a színfalak mögött kiemelte, hogy egészen biztosan nagy élmény volt a lány számára, hogy kedvenc előadójával állhatott a színpadon. A kedves pillanatok ellenére azonban egyértelmű volt, hogy nem fog továbbjutni.
Na most akkor döntős volt vagy nem?
– tette fel a kérdést a Marics Peti zsűritársainak, mire Tóth Gabi és Herceg Erika azonnal rávágták, hogy „neked igen”. A ValMar tagja ekkor Curtishez fordult.
De az X-Faktorban elment volna döntőig?
– vonta kérdőre a rappert, aki azonnal rávágta, hogy „persze”.
(Blikk)
(Borítókép: A Megasztár zsűrije: Tóth Gabi, Curtis, Herceg Erika és Marics Peti. Fotó: Tövissi Bence/Index)