A Christy című filmet pénteken mutatták be a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon, amely Christy Martin női bokszoló életét dolgozza fel. A főszerepben az elmúlt időszakban inkább a botrányairól híres Sydney Sweeney látható, aki az eseményen megosztotta, hogy mekkora életmódbeli változásra volt szüksége: visszaemlékezett az atléta megformálásának fizikai igénybevételeire, akit szerinte egyértelműen „a világ legjobb bokszolója”.
„Két-három hónapig edzettem, mielőtt bokszedzőm lett volna. Volt súlyemelő edzőm, táplálkozási tanácsadóm, naponta háromszor edzettem, és a forgatás alatt is folytattam az edzéseket” – fogalmazott a színésznő a bokszolónő mellett állva a színpadon, elárulva átalakulásának a titkát.
És sok Chick-fil-A volt
– tette hozzá David Michôd rendező, utalva a népszerű amerikai gyorsétteremláncra, amely leginkább csirkés szendvicseivel vált híressé. Sydney Sweeney megerősítette az információt, hozzátéve, hogy a Chick-fil-A szendvicsein kívül rengeteg fehérjeturmixot ivott, hogy testtömegét növelni tudja.
„De hihetetlen volt, hogy egy ilyen erős nőt tudtam teljes mértékben megtestesíteni” – tette hozzá.
Érzelmes pillanatok
A Christy első vetítése után a közönség hosszú percekig állva tapsolta meg az alkotást, ami a színésznőből érzékeny reakciót váltott ki.
Ahogy láthatjátok, ő egy nagyon különleges és hihetetlen ember, és a története megérdemli, hogy elmeséljék.
Christy, te egyszerűen hihetetlen vagy, és nagyon megtisztelő számomra” – mondta Christy Martinnak.
„Az, hogy ő mellettem állhatott ebben a folyamatban, egy álom volt – de ugyanakkor ijesztő is, mert az ember azt gondolja: ó, istenem, ezt előtte csináljuk” – tette hozzá. A filmet egyébként idén novemberben fogják bemutatni a nagyközönségnek.
(People)
(Borítókép: Sydney Sweeney. Fotó: Getty Images)