Október 13-án indul a TV2 népszerű társkereső realityje, a Házasság első látásra, ráadásul rögtön dupla résszel – tudta meg a 24.hu. Az idei, negyedik évadban ismét 12 szingli keresi a boldogságot, köztük olyan ismert név is, mint Miló Viki, a többszörös világbajnok sportoló. De nem ő az egyetlen, aki ismerős lehet a nézőknek.
A szereplők között ott van Deák Rebeka is, aki előadóművészként és közösségimédia-menedzserként dolgozik. A 26 éves lány saját bevallása szerint energikus, spontán és vagány személyiség, de eddigi párkapcsolatai nem voltak zökkenőmentesek.
Ha szerelembe estem, mindig bezártak egy ketrecbe, és lefestettek szürkére
– mesélte bemutatkozásában.
Rebeka a zenei világból lehet ismerős: feltűnt a Sztárban Sztár leszek! harmadik évadában Pápai Joci csapatában, majd játszott a Szerencsekerékben, és a 2023-as The Voice színpadán is próbára tette magát. Ott saját dalát, a Nem kell című számot adta elő, amely rögtön felkeltette a figyelmet – írta meg a 24.hu.
Most viszont egészen más oldala kerül előtérbe: a színpad helyett a szerelemben szeretne bizonyítani. Hamarosan kiderül, hogy a TV2 párkereső realityje segít-e megtalálni számára az igazit.
(Borítókép: Deák Rebeka. Fotó: Instagram)