A Zoolander sztárja őszintén vallotta egy több évvel ezelőtt meghozott döntéséről, amelyet a mai napig élete egyik legrosszabb lépéseként tart számon.

A színésznek két gyermeke született Christine Taylortól: a 23 éves Ella Olivia Stellar és a 20 éves Quinlin Dempsey. Mára már mindketten fiatal felnőttek, akik a saját életüket és karrierjüket építgetik. Azonban csakúgy, mint minden gyerek életében, a szüleik nevelése óriási hatással volt rájuk.

Ben Stiller a szüleiről szóló dokumentumfilmben, ami a Stiller & Meara: Nothing Is Lost címet kapta, őszintén beszélt arról, hogy milyen tapasztalatai vannak apaként. Ráadásul az egyik jelenetben őszintén vallott arról is, hogy lányával kapcsolatban nagyon megbánta az egyik több évvel ezelőtt meghozott döntését. Elle Olivia ugyanis szerepelt volna a 2013-as Walter Mitty titkos élete című filmben egy rövid szerep erejéig,amelyben apja játszotta a főszerepet és egyben a rendező is volt. A főkarakter fiatalabbik testvérét alakította volna, az utómunkálatok során azonban Ben Stiller azt a döntést hozta meg, hogy kivágja kislánya jelenetét a filmből. 

Ez valószínűleg a legrosszabb döntés, amit életemben meghoztam

– mondta a dokumentumfilmben a színész, mire lánya csak elismerte, hogy a rövid jelenete valójában szerinte sem illett a filmbe, de nyilván nyomot hagyott benne.

Számomra ez mélyebb értelmet hordoz. Ez a saját problémáimhoz kapcsolódik, a munkám iránti megszállottságomhoz, vagyis a perfekcionizmushoz

– vallotta be őszintén Ben Stiller.

Nem akart a szüleire hasonlítani a nevelés szempontjából

A dokumentumfilmben a 20 éves Quinlin Dempsey is feltűnik, akitől megkérdezte, hogy volt-e hasonló tapasztalata gyermekkora során, mire a fia őszintén válaszolt.

„Annyi szereped van, amit megpróbálsz egyensúlyban tartani, érted? Rendező, színész, producer, író, de ugyanakkor apa is vagy, igaz? És néha úgy éreztem, hogy ez az utolsó helyre kerül a többi dolog után. Azt hiszem, vannak olyan dolgok, tudod, egy nehéz nap után vagy amikor valami nem megy jól, akkor nagyon elmerülhetsz a saját gondolataidban. És szerintem, ha egyszer belekerülsz ebbe az állapotba... nehéz onnan kijönni. Ez pedig egy kicsit elrontja a vakáció szórakoztató részét” – fejtette ki érzéseit.

Ben Stiller elmesélte, hogy híres szülei Jerry Stiller és Anne Meara hazavitték magukkal a komikus szakmájuk minden stresszét és feszültségét, ez pedig nagyban rányomta a bélyeget a személyiségére. Egyszer ezért még azt is megfogadta, hogy szülőként nem fogja az anyukája és az apukája példáját követni.

„Az ironikus az, hogy azt hittem, sokkal jobban csinálom, mint a szüleim. Azt hittem, sikerül. Hétvégente hazarepültem, és különleges helyeket biztosítottam a gyerekeknek, ahol játszhatnak, amikor meglátogattak a forgatáson, de valójában, amikor hallottam, ahogy erről beszélnek, rájöttem, hogy ugyanazt éltem át, mint gyerekként, csak akkor egyáltalán nem vettem észre” – magyarázta, majd hozzátette: 

 De valószínűleg én még jobban elcsesztem a gyerekeimmel, mint a szüleim velünk

– fogalmazott. Ben Stiller apukája egyébként 2020-ban hunyt el, míg az anyukája 2015-ben. Mindketten Hollywood ismert arcai voltak, ugyanis sikeres karriert futottak be színészként és humaristaként.

(PageSix)

(Borítókép: Ben Stiller. Fotó: Getty Images)