Minden jel arra mutat, hogy a 79 éves legendás színész nagyon meg van elégedve azzal a színésszel, aki fiatalkori énjét alakítja új önéletrajzi filmjében.

Sylvester Stallone a közösségi médiában tudatta a rajongóival, hogy önéletrajzi filmje, az I Play Rocky forgatása múlthét pénteken elkezdődött. Ezzel együtt pedig csupa jókívánságot küldött a stábnak, köztük Anthony Ippolitonak, aki a színész fiatalkori énjét alakítja a produkcióban. 

Az I Play Rocky című film forgatása pénteken kezdődött. Sok sikert nektek – ne adjátok fel! 

– olvasható a legendás színész posztjában, amihez egy képet is csatolt Anthony Ippolitóról, aki éppen egy strandon fut. 

Az kétségtelen, hogy a 25 éves Ippolito rendkívül hasonlít a fiatal Stallonéra. A filmben a korai karrierje során fogja eljátszani a színészt – vagyis az 1960-as évektől 1976-ig, amikor megírta és végül főszerepet játszott a Rocky című filmben, amely elnyerte a legjobb film Oscar-díját olyan filmekkel szemben, mint a Hálózat, Az elnök emberei és a Taxisofőr.

Mit lehet tudni az önéletrajzi filmről? 

A film az Amazon MGM gondozásában készül, azonban egyelőre még nincs kitűzött bemutatója. A rendező Peter Farrelly, aki korábban az Oscar-díjas Zöld könyv - Útmutató az élethez című film kapcsán ért el hatalmas sikereket. 

A szereplőválogatás hírei lassan szivárognak ki. A Deadline a múlt héten arról számolt be, hogy PJ Byrne fogja játszani Irwin Winkler producert, Toby Kebbell Robert Chartoff producert, Tracy Letts egy stúdióvezetőkből álló csoportot, Jay Duplass pedig John Avildsen rendezőt. Az már korábban kiderült, hogy AnnaSophia Robb Stallone exfeleségét, Sasha Czackot fogja alakítani, Matt Dillon lesz Frank Stallone Sr., míg Stephan James pedig Apollo Creed színészét, Carl Weathers-t. 

Az I Play Rocky egyébként nem az első alkalom lesz, hogy Anthony Ippolito színészlegendává válik a kamerák előtt: korábban már a Paramount+ limitált sorozatában, Az ajánlatban a színész Oscar-díjas Al Pacino szerepét is eljátszotta.

(New York Post)

(Borítókép: Sylvester Stallone. Fotó: Getty Images)