A színész talán ennyire őszintén még sohasem nyílt meg a magánéletéről és az apaságról.

Feke Pál volt a vendége a Később érkezem második epizódjának, amelyben az apaság volt terítéken. Az előadóművész beszélt többek között a saját édesapjával való viszonyáról, de kitért arra is, hogy neki milyen a kapcsolata a gyerekeivel. Ennek kapcsán pedig még férfitársainak is üzent.

„Azt a fajta keménységet, amit az én apukám például felém adott annak idején gyerekkoromban, azt én teljes mértékben visszalököm. Apukám nagyon kemény volt, nagyon ritka volt az ölelés, nagyon ritkán volt simogatás, bújás. Nekem inkább anyukámmal volt ez, én pedig inkább anyukámra hasonlítok, azt hiszem, mert a kislányommal való kapcsolatom az abszolút... némely pontján anyai mélységű.

Amit minden férfitársamnak üzenek: az édesapákhoz is tudjon odamenni úgy egy kisgyerek, hogy azt a fajta szeretetet és átölelést – a szónak minden értelmében – meg tudja kapni, amit én például gyerekkoromban annyira nem kaptam meg apukámtól. Azóta hordozom 

– fogalmazott. Azt is kiemelte, hogy ma már nem fél elérzékenyülni, ezzel együtt megmutatni az apaság érzelmes oldalát. 

A kötődés a lényeg

„Az egész szülővé válás, meg egészséges felnőtté válás – azt mondja a pszichológia – a kötődésen múlik. Tehát a kötődésünk minőségét megtanuljuk, és ehhez kell a szülő. Ez egy nagyon fontos szövetség, egy érzelmi, emberi szövetség, és hogyha biztonságos kötődésben nő fel valaki, akkor sokkal könnyebben lesz anya-apa” – idézte a műsorból Léder László pszichológus szavait a Blikk.

(Borítókép: Feke Pál. Fotó: Papajcsik Péter/Index)