James Franco a botrányai után manapság már inkább távol tartja magát a reflektorfénytől.

Dave Franco lehet, hogy James Franco öccse, de saját kemény munkájával szerzett magának hírnevet. Olyan filmekben játszott az évek során, mint a Szemfényvesztők, a 21 Jump Street – A kopasz osztag vagy az Idegpálya. Az egyik legújabb filmje pedig az Együtt címet viseli: ez egy horrorfilm, amelyben feleségével, Alison Brie-vel együtt szerepel, és amely kritikai elismerést kapott.

Dave Franco tehát összességében vitathatatlanul a Franco.testvérek közül az utóbbi években a ismertebb lett, azonban ebben közrejátszott az is, hogy testvérét, James Francot „kitaszították” Hollywoodból, miután 2018-ban öt nő vádolta meg szexuális zaklatással, akik közül négyen egykori színészhallgatói voltak. Ráadásul közölük ketten jogi lépéseket is tettek ellene. A 47 éves színész tagadta a vádakat, de 2021-ben megegyezett a két nővel, és beleegyezett, hogy több mint 2 millió dollárt fizet nekik.

Ennek eredményeként James Franco visszavonult Hollywoodból, miközben régi barátja és kollégája, Seth Rogen megfogadta, hogy soha többé nem fog vele együtt dolgozni.

Saját magának köszönheti a sikereit

Dave Franco azt beismeri, hogy karrierje elején bátyja segített neki megtalálni az útját például azzal, hogy ügynököt talált neki, azonban azt is hangsúlyozza, hogy igazi sikereit csakis saját magának köszönheti. 

Senki sem alkalmazott volna csak azért, mert James Franco öccse vagyok. Ha nem lettem volna jó, nagyon gyorsan eltűntem volna 

– fogalmazott egy friss interjúban, amelyben arról is beszélt, hogy bátyja hogyan viszonyul a sikereihez.

Jelenleg azt hiszem, örül, hogy új dolgokat próbálok ki és fejlődök

– mondta.

(Unilad)

(Borítókép: Dave és James Franco. Fotó: Getty Images)