„Néhány randin voltak Londonban. Még nagyon új a kapcsolatuk, de nagyon jól megértik egymást, és egyértelműen szikra van közöttük” – árulta el a párhoz közelálló forrás.
Sok közös van bennük, és Chris határozottan az ő típusa. Az összeköti őket, hogy mindketten britek és szeretik a zenét
– tette hozzá. A két sztár állítólag először évekkel ezelőtt, csak futólag találkozott egymással, amikor Sophie Turner még Joe Jonas felesége volt, valamint Chris Martin is Dakota Johson párja volt.
„Mindig baráti viszonyban voltak. Sophie mindig is csodálta Christ, és már jóval azelőtt, hogy találkoztak volna, nagy rajongója volt mind neki, mind a zenéjének.
Még viccelődött is azzal, hogy régebben kicsit szerelmes volt belé, ezért vicces és szürreális, hogy a való életben valóban romantikus kapcsolat alakult ki közöttük
– fogalmazott a bennfentes.
Mindketten frissen léptek ki egy kapcsolatból
Sophie Turner és Chris Martin is egyébként nemrég váltak szinglivé. A színésznő állítólag szeptember végén véglegesen véget vetett két éves, hullámzó kapcsolatának Peregrine Pearsonnal, aki egy brit arisztokrata család tagja. A hírek szerint alig egy héttel a szétválás után már titkos randira ment a Coldplay énekesével.
Júniusban derült ki, hogy Chris Martin és Dakota Johnson 8 év együtt töltött idő után külön utakon folytatják, pedig a zenész korábban már gyűrűt is húzott a 36 éves színésznő ujjára. Korábban pedig a felesége Gwyneth Paltrow volt, akitől két gyermeke is született: a 21 éves Apple és a 19 éves Moses. Sophie Turner egyébént szintén kétgyermekes szülő: korábbi Joe Jonassal kötött házasságából született az 5 éves Willa és a 3 éves Delphine.
(PageSix)
(Borítókép: Sophie Turner és Chris Martin. Fotó: Getty Images)