Az Oscar-díjas színész fogyásában nagy szerepet játszott, hogy felhagyott egy régóta berögződött, egészségtelen szokással.

Russell Crowe volt a vendége The Joe Rogan Experience című podcast műsornak, ahol elárulta, hogy legutóbbi nagy súlyveszteségének az egyik kulcstényezője az volt, hogy drasztikusan lecsökkentette az alkoholfogyasztását.

Normalizáljuk az ivást és a szerencsejátékot, de soha nem vesszük figyelembe az általuk okozott károkat

– fogalmazott a 61 éves színész. 

„Nagy támogatója vagyok az ivásnak. Ez a kulturális örökségem, és mint munkásosztálybeli ember, ez az én jogom, Joe. De ahogy öregszel, vannak bizonyos dolgok, amiket megtanulsz a képességeidről” – mondta, majd hozzátette, hogy manapság már egy olyan este bőven elég neki, amikor kicsit kirúg a hámból.

„Ha úgy döntök, hogy vacsorához iszom egy pohár bort, akkor az egy igazán finom bor lesz. Most már igyekszem nem alkalmi italozást folytatni. Mint például csak azért inni, mert lehet” – tette hozzá.

Testre szabott wellness programot követ a mindennapokban

Egy másik nagyon fontos tényező is sokat segített neki abban, hogy megszabaduljon a felesleges kilóktól: csatlakozott a Ways2Well nevű egészségügyi szolgáltató platformhoz, ahol személyre szabott wellness programjának részeként injekciókat kap.

„Az első alkalom óta valószínűleg ötször vettem fel velük a kapcsolatot, és azt hiszem, valóban érezhető a haszna, mert bár nem vagyok teljesen jártas a tudományban, de úgy tűnik, hogy sok mindent köszönhetek ezeknek az injekcióknak, amelyeket a vállamba és a térdembe kapok, valamint az intravénás injekcióknak” – mondta.

Remek döntés volt számomra, mert sok mindenre jó hatással volt.

Enyhíti a fájdalmat, így tudok edzeni, és utána nem kell két-három órán át szenvednem. Csökkenti a testem gyulladásait” – tette hozzá. 

(New York Post)

(Borítókép: Russell Crowe. Fotó: Getty Images)