Nagy Sándor és a párja, Lili néhány évvel ezelőtt már egy párt alkottak.

Nagy Sándor szakmai élete továbbra is pezseg, hiszen egyik sikeres szerepe követi a másikat, azonban a magánéletében az elmúlt években több nehézséggel is szembe kellett néznie, hiszen a tartós kapcsolat sokáig nem érkezett meg az életébe. Azonban úgy tűnik, eddig kellett várnia, ugyanis A mi kis falunk sztárja újra szerelmes, ráadásul egy nála 20 évvel fiatalabb hölgy rabolta el a szívét.

A 25 éves Lili a Blikk információi szerint egy elismert üzletasszony csapatában dolgozik, és már hónapok óta egy párt alkot a 45 éves színésszel. A dolog érdekessége, hogy már nem először vannak együtt, néhány évvel ezelőtt ugyanis már volt közöttük kapcsolat. Akkor azonban különváltak az útjaik, idén nyáron viszont ismét egymásra találtak, ezúttal pedig sokkal érettebben és megfontoltabban állnak a kapcsolatukhoz.

A színész a napokban maga árulta el, hogy újra foglalt a szíve, ugyanis az Instagram-történetében osztott meg egy fotót, amit eredetileg Lili posztolt ki. A képen együtt szerepelnek a lány kutyusával, amint Szentendrén, idilli környezetben romantikáznak. 

Sándor egyébként korábban sokszor beszélt arról, mennyire vágyik gyermekre, egy 2023-as interjúban így fogalmazott ennek kapcsán: 

Nyomot kell hagyni, valami lenyomatot kell hagyni, hogy ott voltunk és éltünk. Én azt gondolom, egy gyerek például egy ilyen lenyomat.

Később pedig Geszti Péter Adom a napom című műsorában jött fel ismét ez a téma, amikor is azt mondta, gondolatban már elment a falig, és elképzelte, mi lesz akkor, ha soha nem lesz családja, gyermeke. 

Arra jutottam, eldönthetem, hogy kimegyek a garázsba és felkötöm magam, vagy próbáljam meg élvezni az életet így is. Az utóbbit választottam 

– mondta akkor a színész, akinek az életébe talán végre Lili révén érkezett meg az a társ, aki mellett megadatik neki minden, amire csak vágyik. 

(Borítókép: Cseke Csilla / MTI)