A 45 éves egykori playmate, akit az egész világ Hugh Hefner egyik barátnőjeként ismert meg, mára már nem fél őszintén beszélni a Playboy-villában megélt tapasztalatairól. A korábbi években már több szabályt is elárult, amelyeket szigorúan be kellett tartania mindenkinek, hogy a luxus villában együtt éljenek.
Ilyen volt például az is, hogy gyakran meg kellett osztaniuk egymás között Hugh Hefnert a hálószobában, mivel mint ismert, egyszerre több barátnője is volt. Azonban ő személy szerint egyáltalán nem volt elájulva attól a gondolattól, hogy az intim pillanataikban többen is figyelik őket a szobában.
Ha csak én és ő voltunk ott, akkor sokkal normálisabb volt, mint gondolnád
– magyarázta. Korábbi könyvében, amely a Down the Rabbit Hole címet kapta hosszan fejtegette, hogy a barátnők egyik mindennapos rituáléja az volt, hogy együtt aludtak a sajtómágnással. Holly Madison egyébként azon kevesek egyike volt, akinek állandó lakhelye volt a Playboy-villában, azonban miután 2023-ban autizmust diagnosztizáltak nála, már teljesen megváltozott a felfogása élete ezen időszakáról.
Ezek voltak a leginkább zavaró szabályok a Playboy-villában
Holly Madison tapasztalatai szerint szigorú szabályok vonatkoztak például a borotválkozásra.
„Dühös lett, ha valaki nem borotválkozott” – árulta el korábban egy podcast beszélgetés során, kifejezetten utalva ezzel az intim testrészekre. A valóságshow-sztár szerint Hugh Hefner szerette, ha „egy bizonyos módon néztek ki”. Ha pedig valaki ezt figyelmen kívül hagyta, akkor könnyen elküldték a kastélyból. De állítása szerint a hálószobában is mindig mindennek a Playboy magazin atyja preferenciái szerint kellett történnie, ami általában a lányoknak nem okozott túl nagy örömöt.
Abban a pillanatban úgy érzed, hogy ez szinte olyan, mintha a munkád lenne. És csak össze vagy zavarodva, mintha egyszerre lennél betépve és részeg is
– emlékezett vissza a tapasztalataira. Ara is reagált, hogy sokan azt gondolják, tudta előre mire vállalkozik, amikor beköltözött a luxus villába.
„Azt hittem, hogy van egy homályos elképzelésem arról, milyen lesz a kastélyban élni, mielőtt beköltöztem, de valójában senki sem magyarázza el. Azt hiszem, az emberek úgy képzelik el, mint A szürke ötven árnyalatában, ahol a nő leül egy konferenciateremben, és kap egy hosszú szerződést, és pontosan megmondják neki, mi fog történni, és mire adja beleegyezését, és mire nem” – magyarázta, majd arra is kitért, hogy a többi playmate sem segítőkész, mivel valójában mindenki csak a magazin címlapjára akar kerülni, hogy több pénzt kapjon.
(LADBible)
(Borítókép: Holly Madison, Hugh Hefner, Bridget Marquardt és Kendra Wilkinson. Fotó: Getty Images)