A 40 éves énekesnő őszintén beszélt róla, hogy miért nem tud pénzt félrerakni.

Tóth Vera Magyarország egyik legnépszerűbb énekesnője, aki már 20 éve van az előadói pályán. Saját bevallása szerint pedig a művészetben soha nem volt hajlandó lemenni egy szint alá. 

„Vannak olyan előadóművészek, akik ugyanott indultak, mint én, és már felépítették az ötödik-hatodik házukat az életükben, amit értékesítenek. Neveket nem akarok mondani, de azért fel kell hozzá lépni a vécéajtó előtt, a pingpongasztal között” – fogalmazott Borbás Marcsi podcast műsorában, ahol ezúttal ő vendégeskedett. A műsorvezető ezután megjegyezte, hogy Tóth Vera, ha nagyon akarta volna, már gazdag is lehetne, azonban ő a minőség mellett tette le a voksát mindig.

Nekem például nincs lakásom, és úgy érzem, hogy ebben az életemben nem fogom tudni lehozni ezt a kérdést

– válaszolta Tóth Vera.

„Most lenne hozzá eszem, meg most már tudok a pénzzel bánni, de most meg nem tudok annyi pénzt összehozni egy lakásra. Még hitellel sem. Nem akarom, hogy holnap a nem tudom milyen címlapon ott legyen, hogy Tóth Vera nem tud lakást se venni, nem… Ez arról szól, hogy én minden pénzemet befektetem ebbe az egészbe” – utalt férjével közös vendéglátóipari vállalkozásukba.

Így kezelik a pénzt férjével

Bár nincs saját lakása, azonban Tóth Vera arra mindig nagyon odafigyel, hogy legyen saját pénze és be tudjon fizetni például egy utazásra. Fontos neki, hogy meg tudjon állni a saját lábán még annak ellenére is, hogy ott van férje, Pauli Zoltán, aki mindenben ott áll mellette.

„Van egy férjem, akivel biztonságban érzem magam ilyen téren, tehát hagyjuk őt férfinak lenni e téren is, de azért szeretek önálló lenni.

Szeretem azt mondani, hogy van egy bankkártyám, ami csak az enyém 

– fogalmazott, majd kitért arra is, hogy nincs kétségbeesve attól,hogy nincs saját lakása.

„Amíg még vannak jó albérletek, amiben lehet lakni, és vannak jófej tulajok, akiktől ki lehet venni Budapesten…Hozzád hasonlóan, én is lent vagyok Palkonyán, sokat vagyok lent, szeretek is lent lenni, molyolok, nyugalom van, de ugyanakkor onnan is tudok dolgozni, rengeteg feladat van ott lent…” – mondta. 

(Story)

(Borítókép: Tóth Vera. Fotó: Papajcsik Péter/Index)