Sylvester Stallone és Dolph Lundgren a Rocky IV. forgatása alatt dolgozott együtt egymással először. A filmben számos, mára már legendás harci jelenetük született, ám azt talán sokan nem tudják, hogy a forgatás alatt az egyik ilyen brutális verekedős jelenet teljesen véletlenül elfajult, és Lundgren valódi sérüléseket okozott színésztársának, akit ezután kórházba kellett szállítani.
„Nem tudtam, hogy ez történt, mindketten ütéseket kaptunk abban a harcban. Két hétig forgattunk Vancouverben, aztán visszatértem Los Angelesbe... A producer felhívott és azt mondta, hogy két hét szünetem van. Azt feleltem: remek, mi történt? Sly kórházban van. Így tudtam meg” – emlékezett vissza az akciófilm-sztár a FOX & Friends című műsorban. A 68 éves színészt ez a hír váratlanul érte, mivel a forgatás során egyáltalán nem látta a fájdalmat Sylvester Stallone-én, pedig véletlenül több bordáját is eltörte az ütéseivel.
„Kicsit bűnösnek éreztem magam, tudod, ő is megütött. Ő volt a főnök, én csak azt tettem, amit mondott, ami jó volt. Nagyon keményen kellett ütni a testre, tudod, azok az orosz felütések.
Nem tudom, hogy a kimerültsége vagy az ütéseim miatt történt-e, de megsérült. Sajnálom
– emlékezett vissza a Svédországban született színész.
Egy véletlen találkozásnak köszönheti a karrierjét
Mielőtt Ivan Drago szerepét eljátszotta volna, Lundgren egy teljesen más utat járt be, ugyanis akadémián mérnöknek tanult ösztöndíjasként. Az élete akkor vett nagy fordulatot, amikor összefutott New Yorkban néhány nagyobb nevű személlyel.
„New Yorkban voltam, és elmentem egy énekessel. Végül a Studio 54-be kerültem, ahol találkoztam Andy Warhollal, Michael Jacksonnal és még néhány emberrel. Modellt álltam egy kicsit, aztán valaki azt javasolta, próbálkozzam meg a színészettel, mert korábban karate bajnok voltam Európában” – mesélte a színész. Első nagy szerepét végül a Rocky IV.-ben kapta meg, ezzel pedig gyorsan megerősítette a helyét az akciófilmek panteonjában.
Hollywoodba költöztem, megismerkedtem Sly-jal, megkaptam a szerepet, és a többi már történelem. Azóta körülbelül 95 film készült, nagyszerű utazás volt
– mondta.
(Borítókép: Dolph Lundgren és Sylvester Stallone. Fotó: Getty Images)