Lehet, hogy a soha fel nem növő fiú szerepével vált híressé, de a színész ma már 36 éves, és rengeteget változott azóta, hogy eljátszotta ezt az ikonikus karaktert. Mindössze 13 éves volt, amikor eljátszotta Pán Péter karakterét, amely óriási sikert hozott neki, azonban igazi áttörést színészként nem, ugyanis azóta több produkcióban is szerepelt, azonban egyik sem vált kifejezetten népszerűvé. Azonban Jeremy Sumpter a Page Sixnek adott interjújában elárulta, hogy a mai napig felismerik Pán Péter szerepe miatt, hiába telt el a klasszikus könyv 2003-as filmadaptációja óta 22 év.
„Ez minden nap megtörténik. A film tulajdonképpen sosem nő fel, igaz? Része lenni ennek a filmnek áldás volt” – fogalmazott.
Eddig a családra fókuszált, de már készül a visszatérésre
A magánélete pedig egyértelműen stabil és boldog: 2022-ben feleségül vette Elizabeth Treadwayt, majd a következő év áprilisában megszületett a kislányuk. Ezután pedig úgy döntött, hogy egy nagyobb szünetet tart a karrierjében, hogy teljes mértékben az apaságra tudjon koncentrálni, és minél jobban kivegye a részét a lánya életében. Most azonban már készen álla visszatérésre.
Lett egy lányom, így az életem körülötte forgott. Most viszont eljött az ideje, hogy komolyan nekifeküdjek, teljes erőbedobással kövessem az álmaimat, folytassam a karrieremet, és eljussak onnan, hogy gyerekszínész voltam, oda, hogy főszereplő és rendező legyek
– árulta el.
Rendezőként is debütál
A jövőre nézve pedig már most több közelgő projektje is van, köztük a Miami Nights, amelyben Terrence Howard, Sydelle Noel és Jeremy Piven oldalán szerepel majd, valamint az Alterity, ahol Mina Sundwall-lal játszik együtt. Emellett főszerepet kapott egy új romantikus vígjátékban is, melynek címe Strawberry Roan. Ráadásul hamarosan rendezőként is bemutatkozik.
„Egész életemben rendezni akartam. Fiatalabb koromban a Pán Péter rendezőjének fiával rövidfilmeket készítettünk” – emlékezett vissza a színész, aki szerint korábbi tapasztalatai mind nagy segítségek lesznek a számára a rendezői pályán.
„Az, hogy egész életemben forgatásokon éltem, rengeteget tanított… Pontosan tudom, hogyan működik minden, és mi kell egy film elkészítéséhez. Sokan mondták már, hogy nagyszerű rendező lennék. Egyszerűen eddig nem volt rá lehetőségem” – mondta.
(Unilad)
(Borítókép: Jeremy Sumpter. Fotó: Getty Images)