Kristen Stewartot Pablo Larraín kérte fel arra, hogy játssza el Diana hercegnét a 2021-ben bemutatott Spencer című életrajzi drámában. A színésznő akkor örült ötletnek tartotta a felkérést, sőt azt javasolta a rendezőnek, hogy válasszon inkább valaki mást. Larraín azonban hajthatatlan maradt, és végül igaza lett: a film komoly szakmai elismerést kapott, Stewart pedig Oscar-jelölésig jutott az alakításával...az alkotás pedig azóta is óriási hatással van rá.
A színésznő a The Telegraphnak mesélte el, mit mondott a rendezőnek a szerep elvállalása előtt:
„Azt mondtam Pablónak, hogy ez teljesen őrült ötlet, és valószínűleg mást kellene felkérnie, de egyszerűen nem volt hajlandó elfogadni.”
Stewart szerint számos szembetűnő különbség volt közte és Diana között:
„Ott volt az egész megjelenése, az eleganciája. A szemszín is, nekem zöld a szemem, neki pedig az a híres, élénk kék, ami a gyűrűjéhez is passzolt.”
Stewart végül mégis igent mondott, a szerep pedig mély nyomokat hagyott benne. A színésznő bevallotta, hogy Diana hercegné gyakorlatilag azóta „kísérti”.
„Nem tudok végigvezetni Londonon – vagy akár Párizson – anélkül, hogy ne gondolnék rá. Az a mérhetetlen szeretet, ami ebből a nőből áradt… bármikor elsírhatom magam miatta”
– fogalmazott Stewart.
(Unilad)
(Borítókép: Getty Images / Taylor Hill / Contributor)