Hetek óta uralja a sajtót a Beckham családban kitört dráma, egyik információ után jelenik meg a másik, de azt, hogy mi a pontos igazság, valójában senki nem tudja.
A legidősebb Beckham fiú, Brooklyn pár héttel ezelőtt dobta le a bombát a közösségi médiában: Instagram történetben megosztott posztjai tan úsága szerint nem kíván békülni a szüleivel, a feszültségek forrásaként pedig David és Victoria kontrollmániáját nevezte meg, valamint arról is írt, hogy az édesanyja a Nicolával való esküvőjén gyakorlatilag ellopta az első táncukat. Brooklyn szerint az eset rendkívül kellemetlen volt számára, és úgy érezte, megalázták. A bejegyzésben Marc Anthony neve is felmerült, mint aki közreműködött a tánc létrejöttében.
Ezzel kapcsolatban viszont több, egymásnak ellenmondó információ is napvilágot látott, most pedig megszólalt maga Marc Anthony is. Az 57 éves énekes sajnálatosnak nevezte a helyzetet, ugyanakkor hangsúlyozta: nem minden úgy történt, ahogyan az most a nyilvánosság előtt megjelenik.
Anthony a The Hollywood Reporternek nyilatkozott, és kiemelte, eddig igyekezett távol maradni ettől a balhétól. Elmondta, régóta ismeri a Beckham családot, sőt Cruznak ő a keresztapja, éppen ezért különösen fájdalmas a számára a kialakult helyzet.
„Nagyon sajnálatos, ahogyan ez az egész alakul, de ahogy most zajlik, az aligha fedi a teljes igazságot”
– fogalmazott, majd hozzátette, nem kíván a részletekbe belemenni.
Korábban olyan beszámolók is megjelentek, amelyek szerint Anthony mutatta be Victoriát az esküvőn „a terem legszebb nőjeként”, majd ekkor került sor az anya-fia táncra, amit Nicola Peltz állítólag könnyek között hagyott ott. Bár az énekes ezekre a konkrét állításokra nem reagált, szavai arra utalnak, hogy szerinte a történet jóval összetettebb annál, mint amit a pletykák sugallnak.
A témában korábban megszólalt DJ Fat Tony is, aki szintén jelen volt az esküvőn. Ő úgy emlékezett, hogy nem Victoria viselkedése volt a probléma, hanem a rossz időzítés, és az egész helyzet kínos volt a vendégek számára is.
(LadBible)
(Borítókép: Getty Images / Dave Benett / Contributor)