Korábban a Velvet is beszámolt róla, hogy Dér Heni nyíltan felvállalta, hogy plasztikáztatta az arcát, a gyógyulás folyamatáról pedig egy őszinte videót is megosztott a közösségi oldalán. Az énekesnő a felvételen a műtétet követő időszakot dokumentálta, így a követők gyakorlatilag végignézhették az átalakulás folyamatát.
Az énekesnő közösségi média posztja akkor érdeklődést váltott ki a követőiből, akik felemás reakciókat hagytak a Dér Heni bejegyzése alatt. A kommentelők között volt az egykori szépségkirálynő Horváth Éva is, aki támogatását fejezte ki. A Bors megkeresésére pedig őszintén elmondta a véleményét a kényes témáról.
„Őszintém mondom, hogy mindenki szabad akaratára bízom mit csináltat meg magán. Én nem ítélem el, nem vagyok ellene, ami az embernek jólesik, amitől jobban érzi magát... Ámen” – kezdte a lapnak Horváth Éva, aki ezután arra is kitért, hogy ő maga milyen szépészeti beavatkozásokat vállalna be.
„Az, hogy én most bármit is megcsináltassak magamon egyáltalán nem foglalkoztatja az agyamat, ami nem azt jelenti, hogy nem is csinálnék. Nekem a fókuszom az jelenleg teljesen máson van, de mindenki döntse el, hogyan látja szépnek magát. Jelenleg még más problémáim előbbre valóak, mint mondjuk egy ilyen beavatkozás” – magyarázta.
Ez a vélemény Dér Heni plasztikájáról
„Teljes mértékben különböző emberek vagyunk, különböző felfogással, és szerencsére szabad világban élünk.
Mindenkinek szabad akarata van, és ő így érzi jól magát a bőrében, úgyhogy én ettől boldog vagyok
– fogalmazott, amikor kifejezetten Dér Heni beavatkozásáról kérték ki a véleményét.
(Borítókép: Horváth Éva. Fotó: Kaszás Tamás/Velvet)