Bridgit Mendler neve sokaknak a Disney Chanel korszakából ismerős, hiszen olyan sorozatokban szerepelt, mint a Varázslók a Waverly helyből, a Sok sikert, Charlie, a Jonas vagy a kultikussá vált Limonádé című film. A most 33 éves sztár azonban menet közben teljesen hátat fordított Hollywoodnak, és ma már egészen mást csinál.
Irányt váltott
2018 és 2019-ben még szerepelt netflixes produkciókban, a színészet mellett pedig zenei karrierbe is kezdett, de aztán fokozatosan elkezdett visszavonulni a szórakoztatóiparból. Mendler nagy hangsúlyt fektetett a tanulmányaira, 2016-ban a Dél-Kaliforniai Egyetemen szerezett antropológia szakon diplomát, ezután pedig az Massachusetts Institute of Technology (MIT) igazgatói ösztöndíjasai közé választották, és el is kezdte az intézmény posztgraduális programját.
„Előadóként évekig küzdöttem a közösségi médiával, mert úgy éreztem ez a legszeretetteljesebb és emberibb módja anna, hogy kapcsolatba lépjek a rajongóimmal”
– fogalmazott Mendler korábban az X-en, s bár megígérte, nem távolodik el teljesen a zenétől, új dala azóta sem jelent meg.
Céget alapított
Mendler 2023-ban alapította meg a Northwood Space nevű vállalkozást, a férjével Griffin Cleverlyvel és Shaurya Luthrával közösen. A céget – ami műholdas adatkapcsolatokkal foglalkozik – a volt színésznő vezérigazgatóként irányítja, saját bevallása szerint pedig a vállalat alapötletét ő dolgozta ki még a koronavírus-járvány idején.
Az űrjog világa
A korábbi színésznő elmondása szerint az űripar iránti érdeklődése akkor mélyült el igazán, amikor az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottság új űrirodájánál dolgozott, és teljesen beleszeretett az űrjog világába. Ez volt az az élmény, ami elhozta számár a felismerést, a szórakoztatóipar helyett az innovatív területeken szeretne hatást gyakorolni.
Óriási sikerek állnak előtte
Mendler egyébként nem titkolja, a zene még mindig közel áll hozzá, ám a kutatás és a technológia világában olyan lehetőségeket lát, amik másfajta értelmet adnak az életének. Az irányváltás amúgy úgy tűnik bejött neki, ugyanis a Northwood Space 2025-re állítólag 30 millió dollárnyi befektetést vont be, ami arra utal, Mendler új karrierje igencsak sikeres lehet.
(LadBible)
(Borítókép: Getty Images / Desiree Navarro / Contributor)