Szabó Győző és Kerekes József is megszólaltak a legújabb hírekkel kapcsolatban.

Csütörtök délelőtt nagy port kavart a hír, amelyet Esztergom polgármestere, Hernádi Ádám jelentett be a közösségi médiában. Pilisszentlélek lakossága egy szoros végeredménnyel zárult szavazás során hozta meg azt a döntést, miszerint nem kérnek A mi kis falunk stábjából a faluban. A polgármester tájékoztatása szerint a városvezetés felmérést végzett a lakosság körében: 180 háztartásnak küldtek kérdőívet, amelyek közül 110 érkezett vissza. Az eredmények alapján szoros különbséggel – mindössze kilenc szavazattal – a forgatást ellenzők kerültek többségbe, miközben 70 háztartás nem nyilvánított véleményt.

Mindezek figyelembevételével az önkormányzat egyeztetett a produkció készítőivel, és megállapodás született arról, hogy az idei évad végéig még bérbe adják a stáb által használt két ingatlant. Az év végével azonban a lakossági igényekhez igazodva ez a lehetőség megszűnik – írta meg a Blikk

Megszólaltak a sorozat szereplői

A lap megkereste a népszerű televíziós sorozat két szereplőjét is, Szabó Győzőt és Kerekes Józsefet, akik tőlük értesültek először a hírekről. 

Most hallom először ezt a hírt, és nem tudok erről mit mondani

– mondta tömören a történtekről a Blikknek Szabó Győző, aki az első évad óta alakítja a vígjátéksorozatban Stokit, a pajkaszegi körzeti megbízott rendőr hadnagyot. Hozzá hasonlóan Kerekes József sem hallott még a legújabb fejleményekről, ezért kiemelte, hogy egyelőre nem látja tisztán a helyzetet.

„A produkció már eddig is több helyszínen dolgozott, így a változás önmagában nem példa nélküli. A forgatások során mindig igyekeztünk alkalmazkodni a helyiekhez, a produkció mindent megtett a zavaró tényezők csökkentésére. Természetesen megértem az ott élőket, hiszen a forgatás időnként megzavarhatja a mindennapokat. Ugyanakkor az is tény, hogy a sorozat révén a település turisztikai célponttá vált. Egyértelmű, hogy sokan kifejezetten azért látogattak el ide, hogy megnézzék a sorozat ikonikus helyszíneit, például „Teca kocsmáját” vagy a polgármesteri hivatalt” – jelentette ki A mi kis falunk Bakija.

Ez tipikusan olyan helyzet, amikor lehetett volna építkezni ebből a sikerből, de tiszteletben tartjuk a helyiek döntését.

Mi minden évben úgy fejezzük be az évadot, hogy a megrendelő kezében vagyunk, lesz-e következő évad. Most már a 11. évadot kezdjük el. Ezt leforgatjuk, majd ugyanúgy, mint eddig, szeretetben válunk el egymástól, bízva abban, hogy lesz folytatás” – tette hozzá.

(Borítókép: Szabó Győző. Fotó: Papajcsik Péter/Index)