Paris Jakcson már korábban egyértelművé tette, hogy semmilyen szerepe nem volt a Michael Jackson életérő készült új életrajzi filmben.

A Michael Jackson életérő szóló film április 23-án debütált a mozikban, a pop királyát pedig az unokaöccse, Jaafar Jackson keltette életre az alkotásban. A produkció elkészültében azonban nem minden családtag vett részt, sőt Michael lánya, Paris Jakcson annyira elhatárolódott, hogy a hollywoodi premierre sem ment el. 

Michael életének korai szakasza

A film egyébként Michael Jackson életének korai szakaszát mutatja be, a Jackson 5 időszakától egészen az 1980-as évek végi Bad turnéig. Mivel Paris 1998-ban született, ő és testvérei, Prince, valamint Bigi sem jelennek meg a történetben, de Paris magától az alkotástól is teljesen elhatárolódott. A modell még tavaly szeptemberben jelezte, hogy 0 százalékban vett részt a film elkészítésében, erre azt követően került sor, hogy a Joe Jacksont alakító Colman Domingo azt mondta, Paris és Prince támogatták a produkciót. 

Paris kiszállt 

Elmondása szerint a forgatókönyv egy korai változatát elolvasta, és jelezte, mely részeket találja pontatlannak vagy problémásnak, ám a készítők nem foglalkoztak az észrevételeivel. Ezután döntött úgy, hogy kiszáll az egészből. Egy Instagram-sztoriban később azt is hozzátette, hogy szerinte a film bizonyos részei kifejezetten édesapja rajongótáborának egy olyan részét szolgálják ki, amely szerinte még mindig egyfajta fantáziavilágban él.

Nem Paris az egyetlen 

Nem Paris egyébként egyetlen, aki nem kért a filmből, Janet Jackson is hasonlóan döntött. Az énekesnő a filmben sem jelenik meg, bár La Toya Jackson szerint Janetet felkérték, de udvariasan visszautasította a lehetőséget, amit szerinte tiszteletben kell tartani.

A közönség amúgy eddig kedvezően fogadta a filmet: a nézők közül sokan különösen Jaafar Jackson alakítását dicsérték, többen pedig azt írták, hogy néha emlékeztetniük kellett magukat: nem magát Michael Jacksont látják a vásznon.

(Tyla)

(Borítókép: Getty Images / Emma McIntyre / Staff)