Ben Afflecket a Holtodiglan című filmjében lehetett hiányos öltözetben látni.

Ben Affleck Holtodiglan című filmje 2014-ben jött ki, a filmben pedig egy ponton a színész teljesen meztelenül látható. Bár sokan úgy hitték, a momentumok leforgatásához dublőrt használtak, ám Affleck már korábban megerősítette, nem, valóban ő látható a jelenetben, teljes valójában. 

Jennifer Garner élcelődése 

Bár a színész erről már a film megjelenése környékén beszélt, de a megszólalása most ismét reflektorfénybe került, azt követően, hogy a volt felesége, Jennifer Garner egy régebbi élcelődését ismét felkapták a rajongók. A színésznő akkoriban a meztelen jelenet kapcsán úgy fogalmazott, a  filmeseknek „széles látószögű kamerára” lehetett szükségük.

Az őszinteség volt a cél

Ugyan Affleck nem igen szokott ennyire merész jeleneteket bevállalni, de akkor elárulta, a rendező,  David Fincher már a kezdetektől hangsúlyozta, az alkotásnak őszintének kell lennie. Így a színész beadta a derekát, a szóban forgó jelenet kapcsán pedig viccesen meg is jegyezte, hogy 

„IMAX-minőségű élményről” van szó

valamint hozzátette, hogy a forgatás során „elég hideg volt a díszlet”.

A filmről 

A Holtodiglan amúgy Gillian Flynn azonos című regényének adaptációja, és a bemutatás óta Affleck egyik legismertebb és legtöbbet emlegetett szerepe. A történetben a színész Nick Dunne-t alakítja, akinek felesége, Amy (Rosamund Pike) rejtélyes körülmények között eltűnik az ötödik házassági évfordulójuk napján. Nick hamar a gyanú középpontjába kerül, miközben a nő naplóbejegyzései egy megromlott házasság képét rajzolják fel.

(Tyla)

(Borítókép: Getty Images / Gilbert Flores / Contributor)