Tolvai Renátát nemrég még A Nagy Duett színpadán láthatták Lakatos Laci oldalán a televíziónézők, azonban a műsor óta sincs ideje pihenni. A 35 éves énekesnő legújabb videóklipjével nyűgözte le a rajongóit, most pedig lázasan készül a közelgő fellépéseire és folyamatosan dolgozik új dalokon is.
Miközben karrierje folyamatosan pörög, és a közösségi médiában több tartalmat is megoszt ezzel kapcsolatban, azonban magánéletét folyamatosan óvja a nyilvánosságtól. Az köztudott, hogy a szintén énekes Kállay-Saunders Andrással alkot egy párt már évek óta, azonban kapcsolatukat egyáltalán nem teszik ki közszemlére.
Ezért nem jelennek meg nyilvánosan egymás oldalán
A napokban azonban Tolvai Reni egy apróbb kivételt tett, ugyanis a hivatalos Instagram-oldalán megosztotta kedvese egyik fellépésének a promócióját. A Bors arról kérdezte az énekesnőt, hogy erre a koncertre elmenni, mint fellépő, mint Andris párja, vagy mint egy jó barát.
„Nem, itt nem lépek fel, itt szigorúan néző, tapsoló és rajongó leszek! Igen, úgy, mint a párja, persze! Mi ezzel nem haknizunk.
Száz évvel ezelőtt mi ezt eldöntöttük, hogy azt szeretnénk, ha külön előadóként kezelnének minket, nem, mint egy celeb párost, mert annak mindig ilyen megpecsételős hangvétele van.
Szóval akkor nem úgy vagy kezelve, mint egy külön előadó, hanem egy ilyen celeb “couple”, és én ettől így rosszul vagyok. A másik meg, hogy a privát életed az a privát életed, én a családomról se osztok meg bármit is. Az, hogy nekem a zene a munkám és erről osztok meg az az én dolgom. A magán dolgaimat nem szeretem megosztani mert amúgy meg az emberek gonoszok” – magyarázta a lapnak.
(Borítókép: Tolvai Reni. Fotó: Tövissi Bence/Index)