A 69 éves színészlegendának négy gyermeke született két házasságból.

Tom Hanks több alkalommal is játszott különböző apa karaktereket filmjeiben, azonban magánéletében is ez az egyik legfontosabb szerepe. 1977-ben született meg legidősebb fia első feleségétől, Samantha Lwewstől, majd öt évvel később köszöntötték közös lányukat is. Ugyan a házaspár útjai külön váltak 1987-ben, azonban gyerekeiket közösen nevelték. Később feleségül vette a színésznő Rita Wilsont, akivel két közös fiúk született. 

Egy férfi igazán szerencsés, ha ilyen családja van.

Egy feleség, aki minden szempontból fantasztikus, és megtanított arra, mi is az a szerelem. Négy gyerek, akik bátrabbak, erősebbek és bölcsebbek, mint az apjuk, egy szerető társaság, akik elviselik, hogy hónapokig, hónapokig és hónapokig távol vagyok tőlük. El sem tudom mondani, mennyit jelent nekem a szeretetetek” – mondta a színész 2020-ban, amikor a Golden Globe-díjátadón átvette a Cecil B. DeMille-életműdíjat. 

Itt van minden, amit tudni kell Tom Hanks gyerekeiről: Colinról, Elizabeth-ről, Chetről és Trumanról.

Colin Lewes Hanks (48)

Colin Lewes Hanks 1977. november 24-én született a kaliforniai Sacramentoban. Hanks legidősebb gyermeke – aki feltűnően hasonlít híres édesapjára – több filmben és televíziós sorozatban is szerepelt. Ezek közül a legismertebbek a ’90-es évekbeli Roswell sorozat, a mára kultikussá vált Narancsvidék és A házinyuszi, valamint a nagy elismerést kapott Fargo című sorozat, amelyért Emmy-jelölést is kapott. 

Colin 2010 májusában vette feleségül Samantha Bryant publicistát. A párnak két kislánya született: Olivia Jane 2011-ben, Charlotte Bryant pedig 2013-ban. Colin egy saját márkát is alapított, amely zsebkendőket gyárt, Hanks Kerchiefs néven.

Elizabeth Ann Hanks (44)

Hanks és Lewes második gyermeke, Elizabeth Ann Hanks 1982. május 17-én született. Gyerekként feltűnt statisztaként a Forrest Gump és a Nyomul a banda című filmekben, amelyekben édesapjával is együtt dolgozott. A Vassar College elvégzése után írói karrierbe kezdett, E. A. Hanks néven publikál. Elizabeth több neves kiadványnak is írt, köztük a TIME magazinnak, a Guardiannek, a New York Timesnak és a Huffington Postnak is.

2021 áprilisában Elizabeth megjelentette The 10: A Memoir of Family and the Open Road című memoárját. Ebben viharos gyerekkoráról is írt, magát „az első (nem híres) házasságból származó gyereknek” nevezve.

Chester Marlon Hanks (35)

Miután Hanks 1988-ban feleségül vette Rita Wilson színésznőt, 1990. augusztus 4-én, Los Angelesben megszületett első közös gyermekük, Chester „Chet” Marlon Hanks. Egyetemi évei alatt, a Northwestern University hallgatójaként Chet a Chet Haze művésznevet kezdte használni, hogy elindítsa zenei karrierjét. Chet színészként is dolgozott, leginkább a Fox Empire című sorozatában láthatta a közönség.

2014-ben Chet rehabilitációra ment, hogy kezelje a szerhasználati problémáit, amelyekkel 16 éves kora óta küzdött. Két évvel később elmondta, hogy a józanságot a lánya, Michaiah Hanks miatt választotta, aki volt párjától, Tiffany Milestól született.

Nagyon szerencsés vagyok, de nem voltam elkényeztetve.

A szüleim nem kényeztettek el; soha nem csak úgy kaptam pénzt vagy zsebpénzt. Dolgoznom kellett mindenért, amit elértem, és ez egész életemben így volt” – árulta el egy korábbi interjújában. 

Truman Theodore Hanks (30)

A Hanks-család legfiatalabb tagja, Truman Theodore Hanks 1995. december 26-án született Los Angelesben. A Stanford Egyetemen végzett 2018-ban, és testvéreihez képest sokkal visszafogottabb, kevésbé nyilvános életet él. Bár nem elsősorban színészként ismert, Truman belépett a filmiparba is, több produkciós stábban dolgozott.

Truman együtt dolgozott szüleivel a Az ember, akit Ottónak hívnak című filmen is, amelyet édesanyja producerként jegyzett, és amelyben édesapja játszotta a főszerepet. Ő alakította Hanks karakterének fiatalabb változatát, és közösen formálták meg a szerepet.

(People)

(Borítókép: Tom Hanks. Fotó: Getty Images)