Lemondás a trónról, tiltott szerelmek, hűtlenség, kínos interjúk és családi szakítások: a brit monarchia történetéből a botrányok sem hiányoztak.
Kívülről a királyi élet könnyen tűnhet mesébe illőnek, a valóság azonban jóval összetettebb. Az angol királyi család tagjai állandó figyelem alatt élnek, egy rossz döntésből pedig pillanatok alatt nemzetközi ügy lehet. Mutatunk is 7 botrányos esetet, ami komoly kihívás elé állította a brit királyi családot.
Fotó: Karwai Tang / Getty Images Hungary
VIII. Eduárd lemondott a trónról Wallis Simpson miatt
VIII. Eduárd 1936-ban került a brit trónra, uralkodása azonban még egy évig sem tartott. A király feleségül akarta venni az amerikai Wallis Simpsont, aki akkoriban második válását intézte. A kapcsolat alkotmányos és vallási problémát is jelentett. Az uralkodó egyben az anglikán egyház feje volt, a korabeli szabályok pedig nem tették lehetővé, hogy olyan elvált nőt vegyen feleségül, akinek korábbi férje még élt. Eduárd végül a szerelmet választotta a korona helyett, és lemondott a trónról. Helyére öccse, VI. György került, II. Erzsébet édesapja.
Fotó: ullstein bild Dtl / Getty Images Hungary
Margit hercegnő és Peter Townsend tiltott szerelme
Margit hercegnő, II. Erzsébet húga beleszeretett Peter Townsend katonatisztbe, aki korábban már házas volt. Townsend 1952-ben kérte meg a hercegnő kezét, Margit azonban még nem töltötte be a 25. életévét, ezért a házassághoz az uralkodó és a kormány jóváhagyására is szüksége lett volna. A válás körüli korabeli ellenérzések miatt a párnak azt tanácsolták, várjanak. Townsendet időközben Brüsszelbe vezényelték, így hosszú időre elszakították őket egymástó, amikor pedig Margit végül már szabadon dönthetett volna, mégis ő vetett véget a kapcsolatnak. Később Antony Armstrong-Jones fotóshoz ment feleségül, ám házasságuk 1978-ban válással zárult.
Fotó: Tim Graham / Getty Images Hungary
Károly és Diana a nyilvánosság előtt teregette ki a házasságát
Károly herceg és Diana hercegné kapcsolata már a kezdetektől nem volt egyszerű, de a különválásuk körüli botrány tette fel igazán az i-re a pontot. Mint ismert Diana 1995-ben adott interjút a BBC Panorama című műsorának, ahol arról beszélt, hogy házasságukban hárman voltak. A kijelentéssel Camilla Parker Bowlesra utalt, akivel Károly hosszú ideje szoros kapcsolatot ápolt. Évekkel később amúgy kiderült, hogy Martin Bashir újságíró hamis dokumentumokkal és megtévesztő módszerekkel vette rá Dianát az interjúra. A BBC később bocsánatot kért, a felvétel addigra azonban már a modern királyi történelem egyik legismertebb pillanatává vált.
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary
Beatrix hercegnő kapcsolatát is pletykák kísérték
Beatrix hercegnő és Edoardo Mapelli Mozzi kapcsolatának kezdetét szintén találgatások övezték. A férfinak korábbi kapcsolatából már volt egy fia, Christopher, és több lap azt állította, hogy Beatrix még azelőtt került közel hozzá, hogy előző kapcsolata teljesen lezárult volna. A történetet sosem sikerült egyértelműen bizonyítani, a pletykák azonban hosszú ideig velük maradtak. A pár 2020-ban házasodott össze. Közösen nevelik Edoardo fiát, emellett két lányuk született, Sienna és Athena.
Fotó: Chris Jackson / Getty Images Hungary
Harry herceg botrányos jelmeze
Harry herceg 2005-ben hatalmas felháborodást váltott ki, amikor egy jelmezbálon náci egyenruhára emlékeztető öltözékben jelent meg. A fotó a címlapokra került, Harry pedig később bocsánatot kért. A botrány különösen kellemetlen volt, mivel a királyi család múltjában már korábban is felmerültek vitatott német kapcsolatok. VIII. Eduárdot például több alkalommal is kapcsolatba hozták náci vezetőkkel, Fülöp herceg több nővére pedig olyan német férfihoz ment feleségül, aki tagja volt a náci pártnak vagy a német hadseregnek.
Fotó: Samir Hussein / Getty Images Hungary
András herceg és Jeffrey Epstein kapcsolata
A modern brit monarchia egyik legsúlyosabb botránya András herceg és Jeffrey Epstein kapcsolatához kötődik. Epstein elítélt szexuális bűnelkövető volt, András pedig éveken át kapcsolatban maradt vele. A herceget szexuális visszaéléssel is megvádolták, amit következetesen tagadott. II. Erzsébet nyilvánosan alig kommentálta az ügyet, a háttérben azonban Andrást megfosztották hivatalos feladataitól és katonai címei egy részétől. Az ügy aztán 2025 őszén újabb fordulatot vett: III. Károly megindította András királyi címeinek és kitüntetéseinek visszavonását, így azóta a hercegi címét sem használhatja, Andrew Mountbatten-Windsor néven szerepel, és a windsori Royal Lodge-ból is távoznia kellett. 2026 februárjában a brit rendőrség hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vette az Epsteinhez fűződő kapcsolata miatt, ám nem sokkal később kiengedték.
Fotó: Pool / Getty Images Hungary
Harry és Meghan visszavonulása
Harry herceg és Meghan Markle 2020 januárjában jelentette be, hogy visszalép vezető királyi szerepétől, és pénzügyileg önálló életet szeretne kezdeni. A döntést a sajtó hamar Megxitként kezdte emlegetni. II. Erzsébet szokatlanul személyes közleményben reagált, amelyben hangsúlyozta, hogy Harry és Meghan továbbra is szeretett tagjai a családnak. A feszültség azonban nem csillapodott. A pár 2021-ben Oprah Winfreynek adott interjúban súlyos állításokat fogalmazott meg a királyi családról, többek között rasszizmusról és segítség nélkül hagyottságról beszéltek. A palota rövid közleményben jelezte, hogy az ügyeket családi körben kezelik. Az interjú és az azt követő Netflix-sorozat még mélyebbre ásta a szakadékot Harryék és a monarchia között.
Fotó: Raymond Hall / Getty Images Hungary
A monarchia eddig minden botrányt túlélt
A brit királyi család történetét számos válság kísérte, a monarchia azonban egyik után sem omlott össze. A botrányok rendszeresen felerősítik a vitát arról, mennyi pénzt kapjon a királyi család, hány dolgozó családtagra van szükség, és milyen szerepet tölthet be egy örökletes intézmény egy modern demokráciában. A közvélemény időnként meginog, főleg akkor, amikor egy családtag viselkedése komolyan árt a korona megítélésének. A monarchia eddig mégis rendre alkalmazkodott a változó elvárásokhoz, és igyekezett eltávolodni azoktól, akik a legnagyobb károkat okozták neki. (Reader's Digest)