James Bond, Barbie és Batman szerepe is szerepel a listán, az érintett színészek mégsem érzik úgy, hogy életük lehetőségét veszítették el.
Egy fontos szerep elvesztése komoly csalódást jelenthet egy színész számára, különösen akkor, ha az adott film később korszakos sikerré válik. Hollywood története tele van olyan meghallgatásokkal és visszautasított ajánlatokkal, amelyek egészen más irányba terelhették volna egy-egy világsztár karrierjét, de nem mindenki gondol fájó szívvel az elszalasztott lehetőségre.
Fotó: Gareth Cattermole / Getty Images Hungary
Anne Hathaway – Barbie
Ma már nehéz lenne Margot Robbie nélkül elképzelni a Barbie-filmet, pedig a projekt korábbi változatában Anne Hathaway neve is felmerült a főszerepre. A színésznő egyáltalán nem bánja, hogy végül nem ő játszotta el az ikonikus babát. Úgy véli, Greta Gerwig és Margot Robbie olyan filmet készített, amely nem is lehetetett volna tökéletesebb, és szerinte a produkció körüli várakozás és a közönség reakciója csak azért lehetett ennyire erős, mert a megfelelő alkotók megfelelő változata került a mozikba. Hathaway úgy fogalmazott, szerencsés fordulatként tekint arra, hogy kimaradt a filmből.
Fotó: John Nacion / Getty Images Hungary
Sam Neill – James Bond
A közelmúltban elhunyt Sam Neill neve is felmerült, amikor Roger Moore távozása után új James Bondot kerestek. A színész akkoriban a Reilly, a kémek ásza című sorozatnak köszönhetően vált szélesebb körben ismertté Nagy-Britanniában, így kézenfekvő jelöltnek tűnt a titkos ügynök szerepére. Neillt azonban saját bevallása szerint egyáltalán nem vonzotta a lehetőség. Úgy emlékezett, az ügynöke szinte belekényszerítette a meghallgatásba, amelyet kínos és nevetséges élményként írt le. Attól tartott, ő lenne az a James Bond, akit a közönség nem fogad el. Ráadásul barátja, Pierce Brosnan nagyon szerette volna megkapni a szerepet, Neill pedig inkább neki drukkolt. Brosnan akkor végül nem tudta elvállalni Bondot, így Timothy Dalton lett a következő 007-es. Évekkel később azonban Neill kívánsága is teljesült, és Brosnan is belebújhatott a brit ügynök szmokingjába.
Fotó: Chris Hyde / Getty Images Hungary
Cillian Murphy – Batman
Cillian Murphy részt vett a Christopher Nolan rendezte Batman: Kezdődik! meghallgatásán, de végül nem ő kapta meg a szerepet. Murphy ugyanakkor szerepelt a filmben, hiszen ő játszhatta el a Madárijesztő szerepét, Batman köpenyét pedig Christian Bale ölthette magára. Murpy emiatt abszolút nem neheztelt, sőt szerinte Bale kivételes alakítást nyújtott, és ő jobban illett is a karakterhez.
Fotó: Dave Benett / Getty Images Hungary
Jennifer Lawrence – Bella Swan az Alkonyatban
Jennifer Lawrence még pályája elején jelentkezett Bella Swan szerepére az Alkonyatban. A meghallgatás idején fogalma sem volt arról, milyen hatalmas rajongótáborral rendelkeznek Stephenie Meyer regényei, és milyen méretű filmes franchise készül belőlük. A szerepet végül Kristen Stewart kapta, akiből az első film bemutatása után világsztár lett. Lawrence később bevallotta, örült annak, hogy nem neki kellett egyik napról a másikra ekkora figyelemmel szembenéznie. Látta, hogy Stewartot mindenhová fotósok követték, és akkoriban ezt egyáltalán nem kívánta magának. A színésznő néhány évvel később persze egy másik ifjúsági filmsorozat, Az éhezők viadala főszereplőjeként hasonlóan intenzív hírnevet szerzett. Addigra azonban már jóval felkészültebben érte a siker.
Claire Danes és Leonardo DiCaprio a Rómeó és Júlia után a Titanicban is szerelmespárt alakíthatott volna. Danes neve ugyanis felmerült Rose szerepére, amelyet végül Kate Winslet kapott meg. A színésznő azonban tudatosan nem akarta elvállalni a filmet. Érezte, hogy a Titanic olyan mértékű hírnevet hozhat, amelyre akkor még nem állt készen. Miután látta, hogy DiCaprio a bemutató után szinte egyik napról a másikra a világ egyik legnagyobb sztárja lett, még biztosabbá vált benne, hogy jól döntött. Danes ráadásul úgy érezte, egy újabb romantikus film DiCaprióval túlságosan hasonlított volna előző közös munkájukhoz. Más típusú szerepeket keresett, és nem akarta, hogy egyetlen produkció olyan irányba sodorja, amelynek következményeivel még nem tudott volna mit kezdeni.
Fotó: Gilbert Flores / Getty Images Hungary
Matthew Modine – Maverick a Top Gunban
A Top Gun főszerepe Tom Cruise karrierjének egyik meghatározó állomása lett, Mavericket azonban először Matthew Modine-nak ajánlották fel. Modine világnézeti okokból mondott nemet a filmre, úgy érezte, a történet túlságosan dicsőíti az amerikai hadsereget és a hidegháborús nacionalizmust. Emiatt később sem bánta meg a döntését, annak ellenére sem, hogy a Top Gun óriási siker lett.