Pink egy motocrossverseny közepén kérte meg Carey Hart kezét, Rita Ora pedig egyszerűen közölte Taika Waititivel, hogy szeretne hozzámenni.
Bár a hagyomány szerint általában a férfi teszi fel a nagy kérdést, Hollywoodban bőven akadnak olyan nők, akik nem vártak erre. Volt, aki egy motorverseny közben kérte meg a párja kezét, más egy pizza mellett, és olyan is, aki évekkel az első eljegyzés után viszonozta a gesztust.
Fotó: Getty Images
Bella Thorne
Bella Thorne és Mark Emms 2023-ban jegyezték el egymást, akkor még Emms kérte meg a színésznő kezét. Két évvel később azonban Thorne úgy döntött, ő is szeretné átélni ugyanezt a másik oldalról, így 2025-ben maga ereszkedett féltérdre, és újra megkérte párját, hogy házasodjanak össze. A gesztus megosztotta a követőket, Thorne viszont később arról beszélt, hogy számára éppen az volt benne szép, hogy a kapcsolatuk egyenrangúságát fejezte ki. Elmondása szerint Emms annyira meghatódott, hogy elsírta magát.
Fotó: Michael Buckner / Getty Images Hungary
Rita Ora
Rita Ora nem bonyolította túl Taika Waititi lánykérését. 2022 nyarán Palm Springsben nyaraltak, amikor az énekesnő egyszerűen közölte vele, hogy szeretne hozzámenni. Waititi később úgy emlékezett vissza, hogy azonnal igent mondott. Néhány héttel később, augusztus 4-én egy szűk körű, otthoni esküvőn össze is házasodtak Los Angelesben.
Fotó: Axelle/Bauer-Griffin / Getty Images Hungary
Jodie Turner-Smith
Jodie Turner-Smith egy nicaraguai utazás során kérte meg Joshua Jackson kezét. Jackson később arról mesélt, hogy a tengerparton sétáltak szilveszterkor, amikor Turner-Smith egyszerűen feltette a nagy kérdést. A színész igent mondott, de ragaszkodott hozzá, hogy később ő is hagyományos módon megkérhesse párja kezét. A pár 2019-ben házasodott össze, 2020-ban gyermekük született, házasságuk azonban végül 2025-ben válással ért véget.
Fotó: Theo Wargo / Getty Images Hungary
Haley Lu Richardson
Haley Lu Richardson és Brett Dier hét éve alkottak egy párt, amikor a színésznő egyszer csak úgy érezte, nincs mire várni. A lánykérés egyáltalán nem volt előre megtervezett: otthon ültek és pizzát ettek, amikor Richardson félbeszakította Diert egy történet közben, és megkérdezte tőle, hozzámenne-e. A pár eljegyezte egymást ugyan, de később, 2020-ban szakítottak.
Fotó: Emma McIntyre / Getty Images Hungary
Kristen Bell
Kristen Bell és Dax Shepard ugyan már 2009-ben eljegyezték egymást, de korábban úgy döntöttek, addig nem házasodnak össze, amíg az azonos nemű párok nem élvezhetnek ugyanolyan házassági jogokat, mint ők, heteroszexuálisok. Amikor 2013-ban az Egyesült Államokban fontos jogi előrelépés történt ezen a téren, Bell a közösségi médiában ismét megkérte Shepard kezét. Néhány hónappal később összeházasodtak.
Fotó: Taylor Hill / Getty Images Hungary
Pink
Pink talán az egyik leglátványosabb lánykérést választotta. 2005-ben Carey Hart egy motocrossversenyen indult, amikor az énekesnő a pálya mellől egy táblát mutatott fel neki, amelyen ez állt: „Hozzám jössz?” Mivel Hart elsőre nem állt meg, Pink egy második táblát is elővett: „Komolyan gondolom!” Hart végül igent mondott, a pár pedig 2006 januárjában összeházasodott, azóta is együtt vannak, bár a kapcsolatuk átment néhány hullámvölgyön, idén év elején el is terjed a pletyka, hogy válnak, ám egyelőre ez vaklármának bizonyult.
Fotó: Kevin Mazur / Getty Images Hungary
Britney Spears
Britney Spears és Kevin Federline 2004-ben egy Írországból New Yorkba tartó repülőúton beszélgettek a házasságról, amikor Spears egyszer csak megkérte a férfi kezét. Federline első reakciója azonban az volt, hogy nemet mond, mert úgy gondolta, neki kellene feltennie a kérdést. Néhány perccel később ezért szerepet cseréltek, és végül ő kérte meg Spears kezét. A pár még ugyanabban az évben összeházasodott, Spears azonban 2006-ban beadta a válókeresetet.
Fotó: Jason Merritt / Getty Images Hungary
Elizabeth Taylor
Elizabeth Taylor összesen hét különböző férfival kötött házasságot, de közülük csak egynek kérte meg ő maga a kezét. A brit színész Michael Wilding húsz évvel volt idősebb nála, amikor Taylor megkérdezte tőle, szeretne-e hozzámenni. Wilding igent mondott, 1952-ben összeházasodtak, és két fiuk született. Öt évvel később békésen elváltak. (People)