Brendan Fraser a kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején Hollywood egyik legismertebb sztárja volt, majd hosszú időre szinte teljesen eltűnt nyilvánosság elől. Évekkel később aztán nyíltan beszélt arról, mi történt vele ebben az időszakban, és arról is vallott, felmerült benne, hogy egy befolyásos hollywoodi szervezettel kialakult konfliktusa miatt kerülhetett háttérbe.
Az eltűnése
Fraser 2018-ban a GQ-nak azt állította, hogy 2003-ban Philip Berk, a Hollywood Foreign Press Association akkori korábbi elnöke szexuálisan zaklatta egy rendezvényen. A színész azt mondta, a történtek mélyen megviselték, depressziós lett, egyre inkább visszahúzódott, közben pedig a karrierje is megtorpant. Berk vitatta a Fraser által mondottakat, az esetet pedig tréfaként írta le. A HFPA később vizsgálatot indított, de Fraser elégedetlen volt azzal, ahogyan a szervezet kezelte az ügyet. A színész azt is felvetette, hogy talán emiatt kapott kevesebb lehetőséget Hollywoodban, azt azonban soha nem sikerült bizonyítani, hogy valóban feketelistára került volna.
Eltűnésének háttérben azonban nem csak ez az ügy állt: Frasert a korábbi akciófilmjeinek forgatásai komolyan megviselték fizikailag, több műtéten is átesett, miközben magánéleti nehézségekkel is küzdött, az elmúlt időszakban azonban látványosan visszatért, sőt Oscar-díjat is nyert, hamarosan pedig ismét Rachel Weisz oldalán játszik majd A múmia újabb folytatásában.
Újra együtt
Mint ismert Fraser és Rachel Weisz 1999-ben szerepeltek először együtt A múmiában, majd a 2001-es A múmia visszatérben is Rick és Evelyn O’Connellként tértek vissza. Fraser aztán a harmadik részben is szerepelt, Weisz azonban már nem, Evelyn karakterét akkor Maria Bello játszotta. Most viszont, csaknem három évtizeddel az első film után ismét együtt forgatnak.
Az új rész hivatalos címe The Mummy: The Book of the Dead, és 2027. október 15-én kerül majd a mozikba.
Nem sokat tudni a sztoriról
A történetről egyelőre keveset árultak el, Fraser és Weisz visszatérése azonban már biztos. A rendezők korábban azt mondták, egyik színész sem vállalta volna el a filmet, ha nem tetszik neki a forgatókönyv, így komoly esély van arra, hogy a történet tényleg méltó folytatást kap majd, az pedig már csak hab a tortán, hogy a Hollywood élvonalába visszakerülő Fraser is ismét látható lesz a vásznon.
(LadBible)
(Borítókép: Getty Images / Mike Marsland / Contributor)