Eric Dane özvegye, akivel a színész életének utolsó hónapjaiban ugyan házas volt, azonban már nem alkottak egy párt, Drew Barrymore Personal Spaces című műsorában mesélt arról, hogy mi volt az első tünet, amelyet észrevett a férjén.
A házasságunk és az azt megelőző kapcsolatunk évei alatt egyszer sem fájt a feje
– magyarázta az egykori modell, aki szerint Eric Dane néhány hónappal azelőtt kezdett panaszkodni a fejfájásra, hogy gyengeséget érzett volna a kezében.
„Azt mondtam neki: »Eric, neked soha nem szokott fájni a fejed. Még soha nem vettél be Advilt. Miről beszélsz? Neked nem is szokott fájni a fejed!«” – idézte fel. A színész azonban akkoriban egyszerűen arra gondolt, hogy rosszul aludt, és emiatt elgémberedett a nyaka. Rebecca Gayheart hozzátette, hogy a fejfájás később is visszatért, és a betegség egyik tünete lehetett.
Voltak tehát figyelmeztető jelek, de egyik sem volt annyira súlyos, hogy az ember igazán megálljon, és odafigyeljen rá
– fogalmazott.
Az első komolyabb tünet egy egészen hétköznapi helyzetben jelentkezett
2024-ben diagnosztizálták az ALS-t, és februárban elveszítette a betegséggel vívott küzdelmet. A Grace klinika egykori sztárja posztumusz megjelent memoárjában, a My Book of Days: A Memoir in Moments című kötetben arról is írt, hogy nála egy egészen hétköznapi helyzetben jelentkezett az első tünet: egy szusivacsora közben nehezére esett használni az evőpálcikát.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy nem tudom megfelelően használni a jobb kezemben az evőpálcikát.
Bizseregni kezdett a kezem, majd elzsibbadtak az ujjaim” – emlékezett vissza a könyvben.
A színész kezdetben azt hitte, hogy túl sokat telefonozik, és a sok üzenetírástól fáradt el a keze. Három héttel később azonban az izomgyengeség tovább súlyosbodott, míg végül már egyáltalán nem tudta megfogni az evőpálcikát.
Így jutott el a végső diagnózishoz
Az Eufória egykori szereplője ezt követően hónapokon keresztül járt egyik orvostól a másikig, és számos vizsgálaton esett át. Végül multifokális motoros neuropátiát diagnosztizáltak nála, amely egy ritka autoimmun betegség, és súlyos izomgyengeséget okoz. Erre az állapotra létezik egy olyan kezelés, amely az esetek 90 százalékában hatásos. Az orvosai azonban aggódni kezdtek, amikor Dane szervezete nem reagált a terápiára. Kilenc hónappal később, egy gerinccsapolást, a gerincvelői folyadék vizsgálatát és több agyi képalkotó vizsgálatot követően végül megkapta az ALS-diagnózist.
(PageSix)
(Borítókép: Eric Dane. Fotó: Getty Images)