A hétvégén két nagyszabású koncertet adott a Hogyan tudnék élni nélküled? filmből ismertté vált Kuplung zenekar a Papp László Budapest Sportarénában. A fellépések előtt a Velvet a nagysikerű film három főszereplőjével, Ember Márkkal, Marics Petivel és Kirády Marcellal beszélgetett.

A Kuplung zenekar olyan népszerűségre tett szert, hogy november 6-án és 7-én már két önálló nagykoncerttel töltötte meg a Papp László Budapest Sportarénát. A látványos show során a romantikus történetben felcsendülő slágerek mellett a Hogyan tudnék élni nélküled? szereplői is színpadra léptek: Törőcsik Franciska, Márkus Luca, Varga-Járó Sára, Brasch Bence, Bede-Fazekas Máté, Valkusz Milán és Rózsa Sára mellett Liptai Claudia is mikrofont ragadott. Demjén Ferenc kultikus dalait esténként több mint tízezer rajongó énekelte együtt az előadókkal.

Interjú és nagy bejelentés

A koncertek előtt a zenekar három tagjával, Ember Márkkal, Marics Petivel és Kirády Marcellal beszélgettünk. Az interjúban betekintést engedtek többek között a próbafolyamatok kulisszái mögé, meséltek a saját dalaik születéséről, és azt is elárulták, mire számíthatnak a rajongók a Hogyan tudnék élni nélküled? 2. című folytatásban, amit a jövőhéten mutatnak be a mozikban.

Nagy bejelentést is tettek, ugyanis elárulták, hogy a dupla nagykoncert után jövő nyáron, egészen pontosan augusztus 5-én, ismét felcsendülnek majd a rajongók kedvenc dalai, ezúttal a Budapest Parkban. 

(Operatőr és vágó: Molnár Tamás)