Információink szerint több celeb-műsorvezetőnek mondott fel a napokban a Rádió Deejay vezetősége. A változásokról nem mindenki értesült, de ősztől állítólag sem az Animal Cannibals, sem Acél Réka nem lesz hallható a rádióban. A Főtér című műsor háziasszonya mindenesetre Kubába utazik, míg Harsányi Levente Nacsa Olivérrel nyaral.
A kereskedelmi tévék nyári tisztogatási hulláma a rádiókat is elérte: a Rádió Deejay néhány műsorvezetőjének helyzete is bizonytalanná vált, akárcsak a Tv2-n futó Lazac házigazdáinak. Értesüléseink szerint kilenc celeb-műsorvezetőt bocsátottak el a rádiótól, többek között a Velvet kedvenc megmondóemberét, Ganxsta Döglégy Zoltánt, Kovács Áront, az Animal Cannibals-t és Acél Rékát. A Rádió Deejay egyik képviselője, Stella Szonja lapunknak nem erősítette meg az információkat, csak annyit fűzött hozzá, ez az átszerveződés a nyári struktúraváltás miatt következett be, ahogyan az a televízióban is megszokott.

A Velvet által megkeresett celebritások igen szűkszavúak voltak, de nyilatkozataikból sejteni lehet, hogy a rádió vezetősége nem szabadságra küldte őket.

Hárman maradtak

A hírek szerint csak három ismert médiaszemélyiség maradt a helyén: továbbra is hallható lesz az éterben a Bolondok Házának ügyeletes osztályvezető főorvosa, Harsányi Levente, az RTL Klub talk-show-jának házigazdájaként is ismert Sebestyén Balázs, és a nyolcadik kerületi rapper, Pityinger László, közismertebb nevén Dopeman.

"Arról nem tudok, hogy bárkit elbocsátottak volna, de engem biztosan nem, mert a héten vezettem műsort. Nem igazán vagyok képben" - kommentálta a Velvetnek a hírt Majka egykori mecénása. Harsányi Leventét a horvát tengerparton értük utol, ahol éppen Nacsa Olivér társaságában tölti rövid szabadságát.

Kettesben a parton

"Nem mondhatok semmit, de Zadar egyszerűen fantasztikus, egy hétig leszünk itt, és már találkoztunk magyarokkal is"- ujjongott Harsányi, miközben búvárfelszerelést, egyebek közt éppen színes békatalpat vásároltak Nacsának. A műsorvezető és a humorista nagyon jó barátok, ezért Harsányi Levente szerint semmi meglepő nincs abban, hogy csak ketten vágtak neki az útnak. "A barátok már csak így szoktak nyaralni, kettecskén" - mondta, és ezzel rövidre is zártuk a beszélgetést. Elindultak tesztelni a felszerelést.

Acél Réka hallgat

"Nem szabad mondanom semmit a dologról" - nyilatkozta a Velvetnek Acél Réka, amikor az elbocsátásról kérdeztük. A Kölyökidő és a Kamaszodó Kamaszadó egykori sztárja mindenesetre nem aggódik amiatt, hogy munka nélkül marad, hiszen jelenleg az MTV Főtér című műsorának egyik háziasszonya. "Igaz, hogy keveset vagyok képernyőn, mivel többen vezetjük a műsort, de van munkám" - mondta.

Acél Réka most mindenképpen néhány hónap szünetet tart. "Az egész nyarat pihenéssel töltöm" - mondta. A műsorvezető nemrég sikeresen zárta első évét az ELTE szociológia szakán, és nagyon örül annak, hogy hármast kapott a rettegett valószínűségszámításból. "De ez már a második diplomám lesz" - dicsekedett sietősen a kommunikáció szakot már elvégzett Acél Réka, majd érdeklődésünkre vázolta nyári terveit: hamarosan vitorlázni indul az Égei-tengerre, augusztusban pedig Kubába utazik közgazdász kedvesével, Tamással és barátaival. A munka szeptemberig várhat.