horoszkóp

'Még csak megölni sem tudtam magam'

pl
2005.06.01. 13:53
Albert Györgyi leplezetlenül ír depressziójáról Miért pont én? című könyvében. A tévés több mint tíz éve él együtt betegségével, amiből mostani férjének sem sikerült kigyógyítania.

"Alig volt tizennyolc éves az anyám, amikor férjhez ment, és terhes lett velem. Gyakorlatilag azonnal teherbe esett, ahogy elvesztette a szüzességét. Összecsiszolódni sem volt idejük az apámmal, mert már jött is a gyerek. A terhessége feszültségben telt el: sokat idegeskedett az apám miatt, együtt éltek a férje szüleivel, amiből volt elég konfliktus. Hiszek abban, hogy minden az anyaméhben, a gyerekkorban kezdődik el. Azt hiszem, erre vezethető vissza mindaz, ami ma velem történik. A betegségem" - állítja Albert Györgyi, aki szerdán mutatta be Miért pont én? - A depresszió szorításában című, csütörtökön megjelenő könyvét. A riporter őszintén beszélt betegségéről, és arról, miért próbált meg többször is véget vetni az életének.

Mindent megtett a férjéért

Albert Györgyi több mint tíz éve szenved mániás depresszióban, amiről az első időszakban nem akart tudomást venni és megpróbálta eltitkolni. Az első tünetek nála is az ilyenkor szokásos fáradtság, levertség voltak, és a végletek közt hullámzó hangulat. Idővel azonban már a munkájára sem tudott koncentrálni, ami újabb mélypontokhoz vezetett. Júniusban megjelenő könyvében merész őszinteséggel, és nem kevés öniróniával ír betegségéről, öngyilkossági kísérleteiről, alkohol- és gyógyszerproblémáiról. A szakemberek segítségével készült könyvvel a sorstársain szeretne segíteni. "Nálam a második abortuszom után, tizenegy éve jelentkezett a depresszió, amikor az előző férjemmel, Máté Gáborral éltem együtt. A házasságunk elején megegyeztünk, hogy nekünk sosem lesz gyerekünk. Én pedig megígértem neki, mert szerelmes voltam belé. Ez volt az ára annak, hogy otthagyta az akkori feleségét, Jakupcsek Gabriellát, és a két gyerekét" - emlékezett vissza Albert Györgyi, aki bevallotta, házasságuk öt éve alatt összesen hétszer volt abortusza.

"Soha életemben nem védekeztem, mert soha nem estem teherbe. Csak Máté Gábortól lettem terhes. Se előtte, se utána, soha. Az első terhességem után elkezdtem védekezni, de ennek ellenére ismét teherbe estem. Akkor egy picit hezitáltam, mert azt gondoltam, ha egy gyerek ennyire meg akar születni, akkor meg kell születnie. De úgy éreztem, nem tehetem meg a férjemmel, hogy megszegem a neki tett ígéretemet, és másodszor is elmentem abortuszra. Mindenáron meg akartam tartani a férjemet" - folytatta, majd hozzátette: "Nem szégyellem bevallani, hogy gyilkos vagyok, és azért vagyok gyilkos, mert életben lévő embereknek nem adtam meg az esélyt az életre. Még ultrahangfelvételeket is láttam a gyerekeimről, a mai napig megvannak a képek. Hát mi ez, ha nem gyilkosság?"

Hirtelen hagyta el

A műsorvezető elmondása szerint nagyon szeretett volna gyereket, ezért megpróbált kompromisszumot kötni a férjével."Kértem, hogy béreljünk neki egy külön lakást, és akkor nem kell végighallgatnia a sírást, nem kell foglalkoznia a gyerekkel, elég, ha néha meglátogat minket. Felajánlottam, hogy akkor költözzünk össze, amikor a gyerek már eszik-iszik, és nem ordít, de ebbe sem ment bele. Egyedül pedig még akkor nem mertem bevállalni, mert alkalmatlannak tartottam magam az anyaságra" - mesélte lapunknak Albert. "Az utolsó terhességemnél döntöttem úgy, hogy nem érdekel, hogy nem akarja, megtartom a babát. De elvetéltem. Ezután még kilenc hónapig éltem együtt Máté Gáborral"- vallotta be a riporter.

Öt év házasság után Albert egyik este összepakolt egy sporttáskába, és elköltözött a színésztől. "Azért jöttem el ilyen hirtelen a lakásunkból, és azért nem köszöntem el tőle, mert úgy éreztem, ha találkozunk, megfogom a konyhakést és leszúrom. Találtam ugyanis valamit a lakásban, ami megfellebbezhetetlenül bizonyította, hogy összejött az egyik legjobb barátnőmmel" - magyarázta szakításuk okát Albert Györgyi. A tévés 1997-ben vált el Máté Gábortól, de azóta sem tudta lezárni magában ezt a kapcsolatot.

"A jelenlegi férjem, a pszichiáterem, mindenki mondja, hogy zárjam már le végre. Elvett öt évet az életemből, amivel nem tudok elszámolni, és addig nem tudok pontot tenni a végére ennek az egésznek, amíg le nem ülök vele egyszer beszélgetni, amíg le nem keverem neki azt az egyetlenegy pofont, ami járna neki. Ha ez megtörténne, azonnal túl lennék rajta. Szerintem ezt ő pontosan tudja, valószínűleg éppen ezért nem hajlandó találkozni velem" - mondta Albert, akinek meggyőződése, hogy rákban fog meghalni, mert nem tudja kiereszteni az összegyűlt méreganyagot.

Nem esik teherbe

Albert Györgyi 1999-ben ismerkedett meg jelenlegi férjével, a nála tíz évvel fiatalabb Győrffy Andrással. "Mintha az orvosom írta volna fel nekem a jelenlegi férjemet. Remek ember, igazi társ és végtelenül türelmes hozzám. Három évvel a válásom után ismertem meg őt egy borfesztiválon. Igen speciális a kapcsolatunk, mert csak hétvégenként találkozunk. Ő az ország másik végén dolgozik, tokaji borral foglalkozik, én meg Budapesten vagyok hétfőtől péntekig. A betegségem miatt állandó rettegésben él, és ez nagyon bánt, hiszen nem tehet semmiről. Előfordult, hogy napokig nem tudott rólam semmit, és akkor állandóan a mentőket hívta. Volt olyan, hogy felhívta őket, bemutatkozott, és a következő választ kapta: "Ma még nem vittük be Györgyikét".

A tévés tavaly háromszor kísérelt meg öngyilkosságot. Nehéz időszakot élt át, mert nem sikerült teherbe esnie, és nagy valószínűség szerint már nem lesz is gyereke. "Büntetem a férjemet, hiszen neki lehetne gyereke, de nekünk nem jön össze. Tavaly négy lombikbébikísérletet csináltunk, amelyek kudarcot vallottak. A beültetés hatalmas hormonadagokkal járt együtt. Egy depresszióban szenvedő nő viszont nem nagyon szedhet ilyen készítményt, mert a hormonháztartás felborulása sokat ronthat az állapotán" - mondta Albert. "Szégyellem magam, hogy nem sikerült, kudarcként élem át. Egy tisztességes öngyilkos legalább ki tudja magát nyírni, én még ezt sem tudom" - tette hozzá.

Segíteni akar

A betegségét nyíltan vállaló újságíró könyvével többek között azoknak az embereknek szeretne segíteni, akik nem merik elismerni, hogy depressziósak. "Ez a könyv nem egy médiasztár könyve, és nem is önéletrajzi könyv. Nem az én életemről szól, nem az én sikereimről, kudarcaimról, nem a házasságomról. Arról szól, hogy egy ilyen betegség mikor és hogyan jelentkezik egy ember életében, mik a tünetei és hogyan ismerhetjük fel. Egy depressziós ember története. Magyarországon hozzávetőlegesen egymillió-kétszázezer depressziós él, és ha csak egy kis részük megy majd el orvoshoz időben a könyvnek köszönhetően, már az is jó" - zárta le a beszélgetést.